Regionalizmus és organikus építészet

Le Corbusier marseille-i lakógépe a nyers betonfelületek bemutatásával távolodik a kubista, falanszterszerű síkoktól, igazi elrugaszkodást azonban a ronchamp-i kápolna felületeinek dinamikája jelent. A döntött, hajlított betonfelületek fény-árnyék játéka mindig más dimenzióit emelik ki az épület tömegének, míg a kis ablaknyílások barlangszerűvé varázsolják belső teret, mely így a megérkezés, az otthon és a védelem érzését keltik.

kép: Le Corbusier: Zarándokkápolna, 1955. Ronchamp, Franciaország

A finn Alvar Aalto építészete funkcionalista, de Kahnhoz hasonló dinamikus térszerkesztéssel állítja a formát a funkció szolgálatába, lehetőleg helyben fellelhető természetes anyagok alkalmazásával. Ebbe az irányba mozdulnak el azok a volt Bauhaus-művészek, akik a háború alatt, előtt és után Amerikában telepedtek le. Walter Gropius, a magyar származású Breuer Marcel és Erich Mendelsohn munkáiban a 20-as évek sima felületeit már felváltják a természetes fa és kő homlokzatok.