Alberto Giacometti:Az erdő

Moore telített, majd széttört és átlyukasztott szobrászi formáival szemben Giacometti egy másik szobrászi archetípus megtestesítője. Egy alapvető művészeti ellentmondásból kiindulva jutott el a vékony, pálcaszerű figurákhoz. Abból, hogy egy emberi alak mintázását meg lehet kísérelni újra meg újra, de a feladat megoldása végső soron lehetetlen. Nincs olyan pillanat, amit ha rögzítünk, érvényes az élet többi pillanataira; nincs olyan szobor, amin ne lehetne még tovább dolgozni; nem lehet befejezni, csak abbahagyni. A szobrásznak az anyaggal folytatott állandó küzdelme során az emberi alak egyre vékonyabbá és átszellemültebbé vált, s végül megmaradt egy puszta váz, árnyékszerű vonal, mint valami föld alól előkerült rozsdás késpenge, amely valamiképp mégis az emberről, az emberi élet lényegéről beszél. Egyetlen túlméretezett lábba vagy talpba sűrűsödik az a forma, mely a szilárd talapzathoz köti, hogy el ne zuhanjon, de ez a láb úgy nő ki a talajból, mint egy fa törzse. Ez is alátámasztja az erdőhasonlatot: az emberek olyanok, mint a fák, ugyanakkor mozdulni és egymással kapcsolatot teremteni képtelenek. A „fák” különböző arányúak, és természetesen kap helyet köztük egy különös „növény”, egy mellszobor is.

Alberto Giacometti: Az erdő