Paul Strand

Majdnem egy évtizedig, 1916-ig tartott Stieglitz útkeresése a piktorializmusból a modernizmus fel é. Végül egy mindössze huszonhat éves fiatalember, Paul Strand lerakott elé néhány képet, amelyek láttán Stieglitz rögtön tudta: új korszak kezdődött a fotóművészetben! Galériájában önálló kiállítást rendezett Strandnek, lapjának két egymást követő számában közölte a képeit, amelyekről (különösen a portrékról) lelkendezve azt írta, hogy „brutálisan nyersek és őszinték”– majd beszüntette a Camera Work-öt, fölszámolta a galériáját, a maga részéről lezárva ezzel a piktorializmus korszakát.

Mi lehetett az, ami Paul Strand képei láttán Stieglitzet ennyire föllelkesítette? Mindenekelőtt az a magától értetődő gesztus, amellyel Strand félretolta az egész piktorialista esztétikát. Az utóbbi felől nézve a portréi valóban nyersek, minden szépelgő idealizálástól mentesek. Úgy készültek, hogy Strand egy tükröt helyezett 45°-os szögben az objektív elé. Ezzel a trükkel érte el, hogy a modelljei ne is sejtsék, hogy róluk készül a felvétel, hiszen a kamera látszólag egészen másfelé nézett. Így nem pózolhattak a kamerának, a fotósnak és a nézőnek.

Strand utcaképei is más esztétikai elveken épültek föl, mint a korábbi városképek, beleértve Stieglitz látképeit is. A szórt fény adta finom tonális átmenetek helyett Strand az éles fény-árnyék ellentéteken belüli tonális különbségekre, folthatásokra és más grafikai elemekre koncentrált. Megint egy új képalkotási elv, mely a piktorialista finomkodáshoz képest nyersnek, valóságközelibbnek, köznapibbnak, kevésbé művészinek hat.

Stieglitz a képek mellett közölte StrandFotográfiacímű írását is, amelyben a szerző kijelenti: a piktorialisták által kedvelt gumi- és olajnyomat „a festeni nem tudó impotenseknek való”. Nem kis öntudattal jelenti ki továbbá, hogy Amerika immár a fotográfia által fejezi ki önmagát, minden párizsi befolyástól mentesen.

Paul Strand: Fotográfia