Stieglitz és Coburn útkeresése

1910 novemberében az amerikai Albright Galéria (Buffalo, New York állam) nagyszabású nemzetközi kiállításon mutatta be a piktorialista fotográfia képviselőit. A kiállításnak, melyen 65 szerző 600 képe szerepelt, 15 ezer látogatója és óriási sajtóvisszhangja volt. Hatalmas győzelem volt ez a hivatalos (értsd: az amatőr klubokban és szalonokban látható) fotográfia fölött. Valami mégsem stimmelt.

A kor legérzékenyebb fotóművészei, mindenekelőtt Stieglitz és Coburn, valamint kritikusai érezték: a piktorializmus immár kifáradt, modorossá vált, önmagát ismétli csupán. Az impresszionista és szimbolista festészetre alapozó esztétikája korszerűtlenné, kézműves technikái követhetetlenné váltak. Új utakat kell találni – de merre keressék?

Stieglitz a 291 galériában már 1908-tól kezdve, a Camera Work-ben pedig 1910-től egyre kevesebb fotót mutatott be. Ehelyett Rodin, Picasso, Braque, Matisseműveit és az afrikai és ázsiai „primitív” művészetet igyekezett közvetíteni az amerikai közönségnek, fölbecsülhetetlen szolgálatot téve ezzel a modern amerikai képzőművészetnek és befogadói kultúrának – de ebből önmagában még nem születhetett meg az új fotográfiai stílus. Az irány, a modernista szemlélet jó volt, csak nem lehetett egy az egyben a fotográfia nyelvére lefordítani.

Pedig Stieglitz a saját fotóművészetében is jó irányban keresgélt, amikor New York-i látképeiben egyre határozottabb lépéseket tett az absztrakt és fotószerű fénykép felé. Ennek az útkeresésnek legszebb példája a Fedélközcímű képe (1907), melyről később úgy nyilatkozott: ha csak ez az egyetlen műve maradna fönn az utókor számára, elégedett lenne a sorssal.

Stieglitz biztos szemmel választotta ki Coburn premodern szellemű képeit is, amikor 1908-ban közlésre méltó fotót keresett lapja számára. Az érem másik oldala, hogy Coburn legabsztraktabb, leginkább modernista képei ebből a korszakából, a Polip(1912)és Az ezer ablak(1912), már nem a Camera Work-ben jelentek meg, Coburn pedig még ebben az évben áttelepült Angliába. Ez utóbbi tények a piktorialista modorosságokat elhagyni kívánó két nagy művész belső bizonytalanságáról, az orientáció hiányáról árulkodnak.