Braque, Georges (1882-1963): Francia festő, a Párizsi akadémián tanult. Korai fauve festményei után, az 1907-es Cézanne –kiállítás, és a távoli kultúrák hatására kubista képeket festett. Picassóval kapcsolatban állt. Festményein ő használt először sablonokat, és ő készített először papír kollázsokat. A festmények mellett grafikákat is készített és gobelineket is tervezett. 1948-ban elnyerte a Velencei Biennálé nagydíját.

Cunningham, Imogen (1883–1976):amerikai fotóművész, a tiszta fotográfia kiemelkedő alakja. 1901-ben kezdett el fényképezni, miután Seattle-ben kémiai tanulmányokat folytatott, majd ugyanitt beállt dolgozni az indiánképeiről ismert Edward S. Curtis műtermébe. 1909-ben Drezdába ment, hogy elmélyítse fotótechnikai tudását. 1910-ben Seattle-ben saját műtermet nyitott. 1932-ben az f/64 csoport egyik alapító tagja lett. Legismertebb művei, a különböző növényekről készült közeli felvételei a 20-as években születtek. Művei az 50-es évek után keltettek nagyobb visszhangot. 92 évesen egy portrésorozatba kezdett, de ezt már nem tudta befejezni.

Matisse, Henri (1869-1954): Jogi tanulmányai után, Gustav Moreau műtermében tanult festészetet. Korai festményein Monet és a divizionista Paul Signac hatása érzékelhető. 1905-ben Collioure-ban festett dekoratív, tiszta színvilágú műveivel a fauve-ok vezéregyéniségévé vált. 1912-ben és 1913-ban Marokkóba utazott. Az iszlám művészet mellett a néger plasztika hatott rá, dekoratív formái leegyszerűsödtek. A második világháború után Vence-ba költözött, ahol gouache technikával készített papírkivágásokból hozta létre élénk színű kompozícióit. 1950-ben elnyerte a Velencei Biennálé Festészeti Nagydíját.

Picasso, Pablo (1881–1973): A 20. századi művészet egyik legnagyobb hatású, legönállóbb alkotója. Katalán származású, Franciaországban alkotó festő, grafikus, szobrász, kollázskészítő, díszlettervező, kerámiatervező. Két hagyományosabb, színközpontú korszak (kék, illetve rózsaszín) után a kubizmus létrehozója volt Braque-kal 1909-ben, felfedezte a néger plasztikát (a kubizmusba való átmenetet mutatja az Avignoni kisasszonyok és a Hölgy legyezővel), az absztrakció határait feszegette, de mint pályája során többször is, visszafordult erről az útról, és a klasszikus formanyelvhez nyúlt. Közben kollázsokat és szobrokat készített. A húszas évek szürrealista érintettsége után fokozatosan fejlődött saját figurális stílusa.

Renger-Patzsch, Albert (1897–1966): német fotográfus, a tiszta fotográfia kiemelkedő alakja. Kémiát tanult a drezdai Technikai Főiskolán, majd 1923-ban Berlinben, a Belügyminisztérium Központi Vizuális Propaganda Osztályának vezetőjeként teljesített szolgálatot. 1925–35 között szabadfoglalkozású dokumentarista és sajtófotós volt. 1928-ban három albuma is megjelent; közülük A világ szépcímű lett a legismertebb, Walter Benjamin filozófus is írt róla. Renger-Patzsch eredetileg A dolgokcímet adta könyvének; a másik két könyvének címe is eléggé szikár: Technikai útmutató, illetve Lübeck. Életművét az Új tárgyiasság (Neue Sachlichkeit) képzőművészeti stílusba szokás besorolni, de pontosabb, ha – a fotóművészetben bevett kategóriával – a tiszta fotográfia képviselőjének tekintjük. Műtermét 1944-ben bombatalálat érte: 18 ezer negatívja elpusztult. A háború után vidéken élt, és tájképeket, csendéleteket készített.

Strand, Paul (1890–1976):Amerikai fotóművész, a tiszta fotográfia stílusának megteremtője. New Yorkban született, és a dokumentarista fotós Lewis Hine Ethical Culture Schooljában tanult. Hine mutatta be Stieglitznek az akkor még csak 17 éves diákot, aki piktorialista szellemben fotografálgatott. Strand 1915-ben megkereste Stieglitzet, sokat beszélgettek, majd egy év múlva elhozta neki az újonnan készült képeit. Stieglitz rögtön látta rajtuk, hogy új fejezet nyílt a fotóművészetben. A képeket megjelentette a Camera Workben, a galériájában egyéni kiállítást rendezett Strandnek, s utána fölszámolta a lapját és a galériát. Strand a háború alatt röntgenfotósként dolgozott, majd sport- és orvosi tárgyú filmek operatőre lett. 1921-ben Charles Scheelerrel közösen filmet készített New Yorkról, Mannahatta címmel. A 30-as években baloldali filmesként megfordult a Szovjetunióban és Mexikóban. 1950-ben Franciaországba költözött, ott is halt meg, hosszú betegség után.

Weston, Edward (1886–1958): amerikai fotóművész, a tiszta fotográfia irányzatának legjelentősebb képviselője. Chicagóban nőtt föl. 20 évesen Kaliforniába ment vándor fényképésznek, majd 1911–22 között a kaliforniai Tropicóban piktorialista portréstúdiót üzemeltetett. 1922-ben New Yorkba utazott, ahol Stieglitz-cel, Stranddel és Scheelerrel találkozott. Ezután a tiszta fotográfia stílusában kezdett el fényképezni. 1923-ban Mexikó városban nyitott műtermet az olasz származású forradalmár, színésznő, fotográfus Tina Modottival, aki egyúttal a szerelme és modellje is volt. 1926-ban visszatért az Egyesült Államokba. 1928-ban Brett nevű fiával műtermet nyitott San Franciscoban. 1929-ben Steichen mellett amerikai részről ő szervezte a Film und Fotonemzetközi modernista kiállítást. 1932-ben az f/64 csoport egyik alapító tagja lett; ugyanebben az évben reprezentatív albuma jelent meg. 1937-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott, melynek keretében az amerikai Nyugatot fényképezte. 1946-ban nagyszabású, 300 képet bemutató kiállítása nyílt a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMa). 1948 után, kezdődő Parkinson-kórja miatt, többé már nem fényképezhetett.