Szürrealista festők és szobrászok

Az I. Szürrealista Kiáltvány megjelenésekor, 1924-ben már számos tagja volt a csoportnak, többek között Yves Tanguy, Max Ernst, André Masson, Joan Miró, Salvador Dali és René Magritte. Az 1919 óta eltelt időszak alatt kikristályosodott ki valójában a mozgalom. A szürrealista festészet minden jellegzetességét, mese- és álomvilágának jegyeit magán viseli Marcel Duchamp még 1911-ben, tehát a szürrealista, illetve az előzménynek tekintett dadaista mozgalom megszületése előtt készült Agglegényei vetkőztetik a mátkát, sőt címet viselő hatalmas üvegfestménye.

A szürrealista mozgalom korai szakaszának másik emblematikus műve Max Ernst Ellenpápa c. festménye, mely több szempontból is kiemelkedő mű: egyrészről összefoglalása a szürrealisták megbotránkoztató és vallásellenes attitűdjének, másrészt címválasztásában is a számukra fontos meghökkentés és elgondolkoztatás nyilvánul meg, hiszen maga a kép nem egyházi méltóságot ábrázol, hanem a konvenciókat képviselő pápaság és a tagadást, ellenkezést képviselő ellenpápák történelmi tapasztalatát használja fel a szürrealizmus hagyományos művészet elleni törekvésének bemutatására. Ernstet egy másik képe miatt ( A Szent Szűz megfegyelmezi a gyermek Jézust három tanú, André Breton, Paul Éluard és Max Ernst előtt - amellyel tulajdonképpen a keresztény áhítat középpontjában álló Mária-kultuszt sértette meg), erősen hívő édesapja részvételével a kölni dómban kiátkozták.

Francis Picabia egyike volt azon keveseknek, akik nem a dadaista tagadás szellemiségéből érkeztek el a szürrealizmus világába. Kubista korszaka után a Section d'Or tagja volt, majd 1920-tól, tehát a mozgalom korai éveitől, kapcsolatba került Bretonékkal. Szoros baráti kapcsolatban állt a szintén szürrealista korszakát élő Picassóval. Picabia volt az első művész, aki merész színválasztásával lepte meg nézőközönségét, volt bátorsága vörös eget és kék földet festeni, sokoldalú tehetségére mi sem jellemző jobban, mint hogy művészetének van orfikus, mechanikus, teratológikus (szörnyekkel foglalkozó) korszaka is.

Pablo Picasso szürrealista korszakára (1927-32) egyrészt szegekből, madzagokból, deszkából készült tárgyak, másrészt nagy funkcionálisan kiemelt testrészeket ábrázoló kompozíciók jellemzőek, amelyeken esetenként Miró, illetve Chirico hatása érződik.

Legjelentősebb művészek, közé tartozik a katalán Joan Miró, aki a történelem előtti művészet "stílusában" alkotta legjelentősebb szobrait, alkotásaira visszatérő szimbólumok - madár, nő - és lenyűgözően tobzódó színvilág jellemző. Alkotásaiban szokatlan precizitást és tudatos szerkesztést lehet megfigyelni. Annak ellenére, hogy Breton szerint ő volt a legautomatikusabb szürrealista festő, minden létező technikát igyekezett autentikus mesterektől elsajátítani és művészetébe integrálni, alkotásait játékosság és groteszk humor jellemzi. Hagyatékát a saját maga tervezte házban elhelyezett Joan Miró Alapítvány gondozza Barcelonában.

Salvador Dali Miró révén 1928-ban csatlakozott a szürrealistákhoz. Őt tekinthetjük a legmerészebb fantáziájú alkotónak. Nevéhez fűződik a paranoia-kritika módszerének kidolgozása és publikálása 1935-ben, amely lényegét tekintve a szürrealisták automatizmus-felfogásának szilárdabb alapokra helyezését, egyszersmind elméleti megerősítését jelentette.

A szürrealista szobrászok közül a legjelentősebbek közé tartozott Alberto Giacometti és Hans Arp. Hans Arp nemcsak szobrász, hanem költő és festő is volt egyszerre, miután Zürichben a dadaizmus egyik megteremtőjeként tevékenykedett. 1926-ban Párizsba utazott, ahol hamarosan a mozgalom egyik vezére lett. A svájci olasz származású Giacometti 1923-ban költözött Párizsba, ahol hamar kitűnt szobortárgyaival. Kezdeti művei Breton művészetéhez kötik, később azonban érdeklődése korának szerinte fő szobrászati problémája felé fordult, ami az emberi arc újrateremtése volt.