Carra, Carlo (1881-1966): olasz festő és grafikus. A milánói akadémia tanítványa, majd tanára. 1910-ben csatlakozott Marinetti és Boccioni futurista mozgalmához, ekkor készült egyik legismertebb műve a dinamikus erővonalakkal érzékeltetett tér és időélményt ábrázoló Galli anarchista temetése. 1917-ben, Giorgio de Chiricóval együtt alapítja meg a metafizikus festészetet. Ezt az irányzatot az idő és a tér varázslatos interpretációjaként is szokás értelmezni. Metafizikus periódusának legismertebb műveA metafizikus múzsa. 1919-ben csatlakozott a Valori Plastici törekvéseihez, képeire transzcendenst nélkülöző, egyszerű tematika jellemző. Ugyanebben az évben könyvet írt Metafizikus festészet címmel.

Chirico, Giorgio de (1888 - 1978): olasz festő, a szürrealizmus előfutárának is tekintik. Athénban és Münchenben tanult. Tehetségét Apollinaire fedezte fel, rövid párizsi tartózkodása idején kapcsolatban állat a kubistákkal. Festészetének témái álomszerű, hatalmas, szigorú perspektívában ábrázolt városok, elhagyott terek, ahol gipszszobrok, vagy különös bábuk, geometrikus figurák és lovak láthatók. Képeinek motívumai furcsa asszociációkkal kapcsolódnak egymáshoz, a tárgyak és lények hétköznapi helyzetükből kiragadva jelennek meg. 1917-ben Carlo Carraval együtt a Pittura Metafisica megalapítója. A metafizikai festészet túlhaladása után 1924-ben a szürrealista mozgalom egyik megalapítójaként tűnik ismét fel.

Dali, Salvador (1904 – 1989): spanyol festő, grafikus és író. Madridban tanult, korai képei a futurizmus és metafizikus festészet hatása alatt készültek. 1928-ban, Párizsban megismerkedett Picassóval és csatlakozott a párizsi szürrealista csoporthoz, ahonnan később kizárták. Kidolgozta a kritikai-paranoidnak nevezett módszerét: delíriumos és neurotikus rémlátomások, melyek a felbomlásnak induló anyagi és szellemi állapot érzetét keltik (Az emlékezet állhatatossága, 1931). Képeire részletező naturalizmus, sajátos álomvilág és szimbólumrendszer jellemző 1940-ben Amerikába költözött, és szimbolikus-vallásos képeket festett. Készített szürrealista filmeket Luis Bunuellel:Az andalúziai kutya és Az aranykor.

Duchamp, Marcel (1887–1968): francia középosztálybeli családból származott, szülőhelye, Blainville nem esik messze Rouentől, ahol a francia középosztály „tragédiája”, Flaubert Bovaryné című regénye játszódik – erre egy interjú során maga hívta fel a figyelmet. A modern művészet egyik legnagyobb hatású alkotója, az 1945 utáni művészeti szemlélet nagy részének gyökere az ő munkásságában keresendő. Testvérei mind képzőművészek lettek, egyik bátyja, Duchamp-Villon a kubista szobrászatban alkotott jelentőset, húga pedig részt vett a párizsi dada megteremtésében a ’20-as években. A párizsi Julian Akadémián tanult. 1913-ban New Yorkban az Armory Show-n bemutatták a kubizmus és a futurizmus konzekvenciáit összesítő művét, a Lépcsőn lemenő aktot. Ennek megalkotása után fokozatosan felhagyott a festészettel. Nagy siker aratott, 1915-ben New Yorkba is költözött, ahol - párizsi kitérőkkel - élete végéig élt. Francis Picabiával (akit már korábbról, Párizsból ismert) és Man Rayjel az amerikai Dada létrehozása az ő nevéhez kapcsolódik az Arensberg házaspár valamint Katherine S. Dreier mecenatúrája alatt. A szürrealizmushoz is közel állt. Ready-made-jei valamint a Nagy Üveg című alkotása a legismertebbek, folytatott optikai kísérleteket, gyakran dolgozott együtt Man Rayjel. Kiállítások szervezésével és sakk-könyvek írásával is foglalkozott.

Ernst, Max (1891– 1976): német festő és grafikus. Festészettel a szintén festő apja hatására kezdett foglalkozni, ifjúkorában művészetére nagy hatással voltak Macke és Hans Arp, majd pedig Picasso és Chirico alkotásai. 1911-ben Arp és Baargeld közreműködésével megalapította a kölni dadaista csoportot, 1922-ben Éluard és Breton mellett a szürrealista mozgalom tagja lett. Az ő nevéhez fűződik a rajzi automatizmusok – főleg a frottage – feltalálása. Frottage-ain a tárgyakat a meghökkentés érdekében társította egymással. Festményeire a naturalista elemek bizarr összeválogatása és párosítása jellemző. Korai periódusában készített metafizikai festményeket (A celebesi elefánt, 1921), később kollázsokat (A 100 fejű nő, 1929) és szobrokat (Játék az építményekkel, 1935).