A szürrealizmus kialakulása.

Az egyszerre irodalmi és képzőművészeti irányzatként jelentkező szürrealista mozgalom a 20. század elején tapasztalható politikai, szellemi és kulturális válságra adott legradikálisabb válaszjelenségekként számot tartott dadaizmussal együtt, részint ebből kinőve jött létre. Szellemi atyjaként a francia költőt, Appolinaire-t tisztelték, a szürrealizmus szó elsőként a francia költő 1917-ben kiadott Theiresziasz emlői c. drámájának műfaji meghatározásában, szürrealista dráma, tűnt fel. A magukat szürrealistának tartó alkotók szinte mindegyike részt vett a dadaista mozgalomban, annak kifulladása után az 1920-as évek elejétől borult virágba az álomnak és a képzeletnek a korábbinál nagyobb jelentőséget tulajdonító és a szellemnek a ráció uralma alóli felszabadítását célul kitűző mozgalom. Szellemi elődeikként a modern európai művészek közül Boscht, Archimboldót, Blake-et, valamint általában a polgári erkölcsök ellen lázadó romantikusokat tekintették, mivel az európai művészetek történetében először a romantikusoknál jelentkezett a különös, furcsa és váratlan iránti vonzódás közös esztétikai érdeklődésként. A szürrealisták elutasították az európai művészet klasszikus vonulatát szinte annak teljességében, kezdve a Parthenon frízétől egészen Rodinig. Művészeti szempontból a szürrealizmus közvetlen előzménynek tekinthető továbbá a Carlo Carra és Giorgio de Chirico fémjelezte "metafizikus festészet" mozgalom, amelynek fő célkitűzése a művész szubjektív szimbolizmusának bemutatása, jellegzetessége a szokatlan, a nézőt további asszociációkra késztető képi elemek társítása volt. A szürrealisták élénk érdeklődést tanúsítottak Freud és az ő akkoriban kidolgozott tételei iránt, amelyben Freud döntő szerepet tulajdonított az álom és a tudattalan jelenségei vizsgálatának. A freudi pszichoanalízis a szürrealista törekvésekkel egy időben, azonos szellemi indíttatásból született.