Lartigue

Jacques-Henri Lartigue titka alighanem az, hogy a 20. század első két évtizedének gyermeke volt, ennek minden naiv bájával és izgatottságával. Lartigue hétévesen kapta az első fényképezőgépét bankár papájától, és ettől kezdve mindent lefényképezett, amit gyerekként, majd kamaszként maga körül érdekesnek talált: a dadáját, amint a feléje dobott labdát igyekszik elkapni, az unokanővérét, aki merészen leugrik a lépcsőről, a tengerparton sétáló családtagjait, a repülésbolond bátyját és persze a saját repülőmodelljeit, az amatőr autóversenyző apjátés egyáltalán az autóversenyeket, a korzón sétáló vagy a lóversenyen megjelenő csinosabb asszonyokat. Ezeken a korai képein az érződik, hogy nagyon meg akarta csinálni ezeket a fotókat – s a jelek szerint „művészi” programnak ez éppen elegendő. A későbbi, huszonévesen készült képei már visszafogottabbak, kissé erőtlenek. Érezhette ezt Lartigue is, mert a fotót fölcserélte a festészettel, bár privát célra egész életében készített fotókat.