Új irányzatok megjelenése

Az 1980-as évektől - amikor lehetővé vált a magánépítészeti irodák létesítése, de különösen a rendszerváltozás (1989) utáni építészetben, amikor jórészt feloszlatták az állami tervezővállalatokat - egymástól jól megkülönböztetően elváló irányzatok jelentkeztek. Ezek olykor egymással összefonódva is felbukkannak a magyar építészetben mind a középületek, mind pedig a magánépítkezések esetében: organikus építészet (fő képviselő Makovecz Imre, Csete György, Ekler Dezső), internacionális nyelvezet (Finta József), pragmatikus “techno”, vagy “high-tech (Virág Csaba, Hőnich Richárd, Cságoly Ferenc), konceptuálisok, regionalisták, újmodernek, posztmodernek, minimalisták (Reimholz Péter, Pazár Béla, Dévényi Sándor, Rajk László, Bachman Gábor és az egyetlen külföldi, magyar részlegirodával is rendelkező holland Erick van Egeraat).

Ez utóbbi irányzatok megjelenése azt is mutatja, hogy a magyar építészet ismét nyitott a világ építészetében tapasztalható új goldolkodási-szellemi-esztétikai-technikai-technológiai megoldásokra, bár a 80-90-es évek magyar építészeti termésében egyelőre gyakoribb a külföldön kialakult tendenciák követése (skandináv, amerikai, német hatás). Ez különösen a posztmodern törekvések esetében érzékelhető, ahol az építészek sokszor csupán külsőségekkel kapcsolódnak az egyes irányzatokhoz (Dévényi Sándor, Kistelegdi István, Lukács István stb.), bár egyéni nyelvezetet mutatnak. Különösen érdekes és jelentős a rendszerváltás utáni templomépítészet (Török Ferenc, Balázs Mihály, Pazár Béla, Nagy Tamás), valamint a tégla mint építő- vagy burkolóanyag gyakori használata.

Az utóbbi 30 év magyar építészetéből az egyetemes építészettörténetben csupán az organikus építészetet jegyzik, amelynek iskolateremtő mestere Makovecz Imre (1935), aki a Rudolf Steiner teozófiájára ép ülő elméletet, a Kós Károly-i népi építészetfelfogást a posztmodern szemlélet jegyében úgy egyesíti, hogy érvényre juttatja az “ősmagyar nemzeti” hagyományt és a “misztikus” gondolkodást. Makovecz elveti az építészeti szerkesztést a “folyton keletkező” elvére építő “nőtt struktúra” javára. Ez gyakran a meseszerű vagy inkább folklorisztikus alakzatok alkalmazásához vezet, amely múltidéző szándékot mutat. Makovecz talán legjelentősebb műve - a szinte teljesen fából készült, biomorf alakzatot formáló - paksi Szent Szív templom (1987-90).