Idézet: "Mivel a dada csak tagadott, s épp e tagadás tényénél fogva, uszályába került annak, amit tudni akart, Picabia meg én a humornak szerettünk volna folyosót nyitni benne, amely hamarosan elvezetett az álmokig, következésképp a szürrealizmusig. A dada mindenestül negatív és vádló jellegű volt. Példa rá a szeszélyes hosszmérték egységére vonatkozó ötletem.(Duchamp három 1 méteres fonalat ejtett le a talajra vízszintesen, majd a fonalakat az így felvett alakjukban rögzítette. Így relativizálta a ?mértéket?. Etalon-hálózat címet adott ennek az alkotásnak és ez alapján szerkesztette meg a Nagy Üveg "Kilenc széllelbélelt ürge"- csoportjának elhelyezkedését) Fonal helyett méterrudat kellett volna választanom és azt kettétörnöm: akkor lettem volna dadaista."

Marcel Duchamp az izmusok határán

Marcel Duchamp a történeti avantgárd fő szereplői között is az elsők között áll. Munkássága nem sorolható be egyetlen irányzatba sem, mindegyiken túllépett, miután levonta belőlük a maga számára végső konzekvenciákat. A fauves-kubizmus-futurizmus fejleményeit összegző festménye, Európában készült főműve, a Lépcsőn lemenő akt után (mellyel búcsút mondott a "retinafestészetnek", azaz a csupán a szemnek szóló, a szemmel felfogható művészetnek) a dadaizmus közelébe került, de ready-made-jei (főként az 1917-es Fountain, azaz Kút, Forrás, egy megfordított, gyári, porcelán szériapiszoár, melyet R. Mutt néven szignált), melyekkel az antiművészet legmesszebbre mutató tárgyait alkotta meg, a szürrealista objet trouvé-t (talált tárgy) is előlegezi meg. Említett műve, a Lépcsőn lefelé menő akt hatalmas sikert aratott a New Yorkban 1913-ban rendezett Armory Show c. kiállításon. Duchamp ily módon, majd 1915-től szakaszos amerikai jelenléte révén kapcsolta össze Európát Amerikával, és biztosította az amerikai művészet felzárkózását -- a második világháború után Amerika pedig át is vette a vezető szerepet.

A véletlen Duchamp munkásságában is kiemelkedő szerepet játszik. A dadaista nyelvi játékokat is a legvégsőkig fokozta (1920-ban készült az a képe, mely még az angol és a francia nyelv átjárhatatlanságára is kísérletet tett szóvicc formájában. Ez a kép egy balkonablak, és a Fresh widow (eleven özvegy), avagy French window (francia ablak) címet viseli, a hangalak azonban a guillotine szinonimáját, a veuve-öt is felidézi) sőt, alteregókat kreált a maga számára, személyiségeket és neveket cserélt, és ezeken a neveken szignált (R. Mutt, Rrose Sélavy).

Duchamp Rrose Sélavyként Man Ray fotóportréján (a név a ciest la vie - ilyen az élet francia szólásra utal) Ez esetben Duchamp nemcsak nevet, személyiséget, hanem nemet is cserélt).

A dadaizmus és a szürrealizmus határán áll híres-hírhedt bajuszos Mona Lisája (a Leonardo-szakállt állítólag már Picabia rajzolta rá, amikor megjelentette a 391-ben), a szintén szóviccet rejtő L.H.O.O.Q. Duchamp 1915-ben Amerikában kezdte el főművét, a Nagy Üveget, és nyolc éven át dolgozott rajta. A véletlenről alkotott elképzeléseire jó példa, hogy a Nagy Üveg szállítás közben megrepedt, Duchamp pedig nemhogy kifogásolta volna ezt, hanem a véletlen műveként örömmel üdvözölte. A húszas évek közepétől szervezőmunka folytatása mellett szinte kizárólag sakkal foglalkozott és sakkal kapcsolatos könyveket publikált. Ő maga, személyisége azonban a modern művészettel vált egyenlővé, már a kortársak szemében is.