Chirico, Giorgio de (1888 - 1978): Olasz festő, a szürrealizmus előfutárának is tekintik. Athénban és Münchenben tanult. Tehetségét Apollinaire fedezte fel, rövid párizsi tartózkodása idején kapcsolatban állat a kubistákkal. Festészetének témái álomszerű, hatalmas, szigorú perspektívában ábrázolt városok, elhagyott terek, ahol gipszszobrok, vagy különös bábuk, geometrikus figurák és lovak láthatók. Képeinek motívumai furcsa asszociációkkal kapcsolódnak egymáshoz, a tárgyak és lények elveszítik hétköznapi helyzetükből kiragadva jelennek meg. 1917-ben Carlo Carraval együtt a Pittura Metafisica megalapítója. A metafizikai festészet túlhaladása után 1924-ben a szürrealista mozgalom egyik megalapítójaként tűnik ismét fel.

Duchamp, Marcel (1887–1968): Francia középosztálybeli családból származott, szülőhelye, Blainville nem esik messze Rouentől, ahol a francia középosztály „tragédiája”, Flaubert Bovaryné című regénye játszódik – erre egy interjú során maga hívta fel a figyelmet. A modern művészet egyik legnagyobb hatású alkotója, az 1945 utáni művészeti szemlélet nagy részének gyökere az ő munkásságában keresendő. Testvérei mind képzőművészek lettek, egyik bátyja, Duchamp-Villon a kubista szobrászatban alkotott jelentőset, húga pedig részt vett a párizsi dada megteremtésén a ’20-as években. A párizsi Julian Akadémián tanult. 1913-ban New Yorkban az Armory Show-n bemutatták a kubizmus és a futurizmus konzekvenciáit összesítő művét, a Lépcsőn lemenő aktot. Ennek megalkotása után fokozatosan felhagyott a festészettel. Nagy siker aratott, 1915-ben New Yorkba is költözött, ahol -- párizsi kitérőkkel -- élete végéig élt. Francis Picabiával (akit már korábbról, Párizsból ismert) és Man Rayjel az amerikai Dada létrehozása az ő nevéhez kapcsolódik az Arensberg házaspár valamint Katherine S. Dreier mecenatúrája alatt. A szürrealizmushoz is közel állt. Ready-made-jei valamint a Nagy Üveg című alkotása a legismertebbek, folytatott optikai kísérleteket, gyakran dolgozott együtt Man Rayjel. Kiállítások szervezésével és sakk-könyvek írásával is foglalkozott.

Grosz, George (1893 – 1959): német festő, grafikus. A dadaizmus és az expresszionizmus egyik legjelentősebb képviselője. Drezdában és Berlinben tanult, karikaturistaként kezdte pályáját. 1918-ban csatlakozott a berlini, radikális dadaizmushoz, melynek kedvelt műfaja a montázs volt. A karikatúra iránti érzékének köszönhetően a szatirikus hangvételű, politikai témájú, társadalombíráló szemléletű rajzai, festményei tették híressé. 1925-től a Neue Sachlichkeit (Új tárgyiasság) követőjévé vált Max Beckmannal és Otto Dixszel, majd 1932-ben az USA-ban élt és „visszafordult” a naturalisztikus hangvételű, hagyományos tájképekhez és aktokhoz. Berlinbe való visszaköltözése után hamarosan elhunyt.

Jancu, Marcel (1895 – 1984): román művész, Zürichben tanult építészetet. A zürichi Cabaret Voltaire dadaista előadásaihoz tervezett díszleteket, leghíresebbjei a Hugo Ball feljegyzéseiben megörökített maszkok az Afrikai estekhez. Hazatelepült Bukarestbe, 1922 és 1940 között itt szerkesztette a Contemporanul (Kortárs) című folyóiratot, szervezte az avantgárd művészeti életet, kezdetben Tristan Tzarával. 1940-ben Tel Avivba települt, és pedagógiai tevékenységet folytatott, létrehozta a New Horizons csoportot és a művésztelepet Ein Hodban.

Man Ray (1890–1976): Valószínűleg Emmanuel Radnitzkynek hívták, 1909 óta kizárólagosan a Man Ray művésznevet használta. Amerikában született, 1921-ben települt Párizsba, ahonnan csak a II. világháború éveire tért vissza Los Angelesbe. Duchamp-mal és Picabiával 1915 körül létrehozta a New York-i Dadát, ekkor már fotográfiával foglalkozott. Alfred Stieglitz körét látogatta. Párizsban a szürrealizmus körébe tartozott, gyakran dolgozott Duchamp-mal, többek közt optikai kísérletekben. Az 1920-as, 1930-as években kezdett el divatfotókat készíteni a Vogue, a Harper’s Bazaar stb. részére. Saját találmánya a Christian Schad, Moholy-Nagy László fotogramjaival („schadogramjaival”) rokon rayogram.

Picabia, Francis (1879–1953): spanyol származású francia művész. Párizsban tanult, Duchamp-mal való ismeretsége innen datálódik. Korai mechanikus szerkezeteket ábrázoló képei hatottak Marcel Duchamp-ra, részt vett a Duchamp fivérek szervezte Section d’Or (Aranymetszés) csoportban 1911-től. A Dada egyik élharcosa, a New York-i Dada után, amelyet Duchamp-mal és Man Rayjel hozott létre, 1916-ban Barcelonában próbálta meghonosítani a radikális avantgárd eszméket (391 című folyóirat). Csatlakozott a szürrealizmushoz, 1945 után szürrealisztikus absztrakt képeket festett.

Schwitters, Kurt (1887–1948): német művész, költőként indult. Résztvett a berlini Dadában, majd hazatért Hannoverbe és megalapította „egyszemélyes dadaizmusát”, az újságvagdosás során a „Kommerz” szó szétvágásával keletkezett „Merz”-mozgalmat. Merz kollázsokat készített, majd folyóiratot adott ki 1929 és 1932 között, 1923-tól a saját lakásában a „Merzépítményen” (Merzbau) dolgozott. Fiával 1937-ben Norvégiába, 1940-ben Angliába emigrált. Merz munkáit külföldön is folytatta, második Merzépítménybe fogott Angliában, amelyből egy fal meg is maradt (az első Merzbau elpusztult 1943-ban Hannover bombázásakor). Schwitters költészetére kezdetben Stramm hatott, ám fokozatosan alakított ki egy sajátos szójátékokkal teli nyelvet. Képverseket, abszurd szövegeket írt, leghíresebb verse az 1919-es „1.Merz-költemény”, a Virág Annának (An Anna Blume). 1919-ben a Sturm körébe került, Walden kiadta a verseit és kiállította merzműveit.

Tzara, Tristan (1896–1963): román származású francia költő. 1916-ban részt vett a Dada létrehozásában Zürichben, első műve, az Az úr mennyei kalandja (1916) tekinthető az első dadaista műnek is. A Hugo Ball költő által alkotott Első dadaista kiáltványon kívül ő írta a dadaizmus manifesztumait. A húszas évek elején visszatért Romániába Marcel Jancuval, hogy Bukarestben létrehozzák a Contemporanul (Kortárs) című folyóiratot és megszervezzék az avantgárd művészeti életet, ő maga azonban hamarosan visszatért Párizsba és egy időre a szürrealisták körébe került. Költészete ezután egyre racionálisabbá, tisztábbá, politikai-társadalmi elkötelezettségűvé vált. A szürrealizmus és a háború utáni időszak című művében a dadaizmus és a szürrealizmus kapcsolatáról, saját művészeti elképzeléseiről vallott. Kötetei: M (1947), A hozzávetőleges ember (1931), Föld a földön (1946), A belső arc (1953).