Az avantgárd első hullámának, a klasszikus modernek irányzatai közül a dadaizmus kitüntetett figyelmet érdemel, bár néha, főleg Európa keleti részén, nem könnyű elválasztani az avantgárd egyéb irányzataitól, akár egy alkotó munkásságán belül is (pl. Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Theo van Doesburg). Közvetlen folyománya a szürrealizmus, az 1945 után jelentkező neodadaizmus (pop art, Nouveau Réalisme, Fluxus stb.) pedig egyértelműen a dadaisták munkásságából eredezteti magát.

A Dada nem egységes mozgalom, nem szabályos csoport, tagjai minden visszaemlékezésükben kiemelik állandó, létszükségletszerű vitáikat. A Dada valójában intellektuális téren jelentett áttörést az európai, és a háború alatti-utáni megváltozott politikai-társadalmi helyzetnek köszönhetően - egyre inkább az amerikai művészetben, és ami a legfontosabb, a művészetről alkotott elképzelésekben. A dadaizmus nem köthető egyértelműen egy művészeti ághoz sem, ugyanannyira irodalmi, mint képzőművészeti és előadóművészeti irányzat. Alfred JarryÜbü király c. abszurd drámája, Apollinaire és az expresszionista líra, főként Christian Morgenstern képvers-szerű költeményei, a kubisták, a futuristák (akiknek optimista szemléletével ellenkező előjelű, de meghatározó gépkultuszuk is kötötte őket munkássága előlegezte meg a Dada radikálisan újszerű művészet- és világfelfogását. A dadaisták munkásságában elmosódnak a műfajbeli határok, a kubistákhoz hasonlóan előszeretettel készítenek montázsokat, kollázsokat, a fotót, a mindennapi élet tárgyait bevonják az alkotásokba. A dadaizmus alapattitűdje a tagadás, a néha cinizmusba átcsapó irónia, gyakran anarchista lázadás. Bakunyin, az anarchista gondolkodó felfogása visszhangzik a dadaista munkákban a rombolásról, mely maga is alkotás. Ezt tükrözi Kassák ismert felszólítása: "Romboljatok, hogy építhessetek, építsetek, hogy győzhessetek!" A régi formák tagadása egy újfajta művészetfelfogáshoz vezetett a dadaisták munkássága nyomán: a művészet tagadásából születő antiművészethez. Ehhez a fordulathoz azonban mindannyiuk végletesen kiábrándító alapélménye, a világháború volt szükséges.

A dadaizmus

A legelfogadottabb és legelterjedtebb nézet szerint a Dada az I. világháborúban semleges területre, Svájcba menekült, különféle nemzetiségű művészek csoportosulásából jött létre, egészen pontosan 1916-ban Zürichben (genfi előzmények után). Hugo Ball 1916. február 6-án bérelt ki egy helyiséget Zürich Niederdorf negyedében, és Cabaret Voltaire-nek keresztelte el. Itt megdöbbentő, sokkoló, abszurd művészeti eseményekre került sor, néha a happeninget előlegezve meg. A Cabaret Voltaire-ben eltöltött estéknek leghívebb dokumentációját pedig a magától Balltól származó feljegyzések jelentik.

Arról, hogy a mozgalom elnevezése hogyan született, szintén megoszlanak a vélemények. A névadás módja is mutatja, hogy a dadaisták vonták be először, hivatalos alkotó módszerként a véletlent a mű (az antimű) születésébe. Ebben folytatóik a szürrealisták.

A Dada irodalmi vívmányai közül a legfontosabb a hangköltészet "feltalálása", amelyet Ball maga kapcsol egy emlékezetes fellépéséhez a Cabaret Voltaire-ben. Ez a kísérletezés a nyelv belső szerkezetét, az érzelmi hatások keltésére mutató képességét kutatja. Végeredményeként a szóhoz nem is társul már jelentés. Egyik versalkotási módszerük a véletlen bevonásával, újságokból kivágott szavak, szótagok esetleges egymás mellé helyezésével, a szürrealistákra is nagy hatással volt. A szimultán költemények (mint valamiféle kórus, több különböző nyelven, egyszerre szavaltak) előadása, és a futurista alapokon kibontakozó bruitizmus (a lármamuzsika, zajzene) is dadaista újdonság.

A dadaista tipográfia is a nyelv ilyetén szemlélete miatt szerepel kiemelt helyen az irányzat munkásságában. A betű, mint kép a konstruktivizmusban is kulcsfontosságú.

A Dada tagjai a háború után szétszéledtek. (Ernst: Meghalt a Dada, éljen a Dada1921.)