Irodalmi témák

Az emberi drámák és történések ábrázolása hagyományosan az akadémiai műfaj-hierarchiában a tájkép felett álló történelmi festészet feladata volt. A 18. század második felétől kezdve egyre inkább az egyes nemzetek saját történelmére, annak sorsfordító eseményeire, nagy alakjaira terelődött a figyelem, az ilyen témák ábrázolását a kritikusok, a közönség és a politikusok is egyre inkább szorgalmazták. Mindenesetre a festészetnek kedvelt témája volt a történelem viharainak, a természeti csapásként vagy folyamatként értelmezett eseményeknek, vagy egyszerűen a saját indulatainak kiszolgáltatott ember is. Így a történelemkönyvek és krónikák mellett az irodalom, illetve a múlt homályába vesző, félig a képzelet szülte mitikus múlt is jelentős kútforrása volt a képzőművészeknek. A 18. századtól kezdve számos példát találhatunk a részben a fenséges, részben a fantasztikus kategóriájával jellemzett Dante, Shakespeare, Milton, Tasso, Ariosto, majd később a kortársak, mint például Byron és Goethe műveinek illusztrálására. Füssli a fentiek közöl több író műveihez is készített illusztrációkat, illetve festmény-sorozatokat. A Szentivánéji álom egyik jelenetét ábrázoló festményéről készült metszet része volt annak a vállalkozásnak, a Shakespeare Galériának, amelynek célja a nemzeti témájú történeti festészet felvirágoztatása volt Angliában.

Goethe: Faust

A német festők körében részben ugyanezen témák voltak divatban: a nazarénusok Rómában nagy freskóciklusokban ábrázolták Tasso, Ariosto és Dante műveit. Az 1811 és 1817 között velük együtt dolgozó Peter von Cornelius ebben az időben készítette el Goethe Fausjához illusztrációit, amelyeket később Goethének ajánlva metszetek formájában jelentetett meg. Az egyik jeleneten Faust és Mefisztó Warpurgis éjszakáján, a boszorkányok találkozásának időpontjában kapaszkodik fel a Harz-hegység keskeny meredélyén.

Mitológiai témák

Az elhunyt hősök szellemei, emlékei és álmai egyaránt kísérői Ossziánnak, az észak Homéroszának is nevezett kelta bárdnak, aki az 1800 körüli festészet igen kedvelt mitikus alakja volt. Az állítása szerint a 3. században élt Osszián (a "fiktív művész") kitalálója James Macpherson skót költő volt, aki eredeti kelta kéziratok alapján saját maga költötte azokat a költeményeket, amelyekben a bárd ősei hősi küzdelmét meséli el a rómaiakkal. Napóleon nagyon kedvelte az Osszián-irodalmat, és római rezidenciájában Ingres-rel, malmaisoni nyári rezidenciájában pedig több művésszel, így François Gérard-al készíttetett Osszián-témájú festményeket. Az utóbbi képét, amelyen "Osszián a Lora partján felidézi a szellemeket lantjának hangjaival", a magyar romantikus író és festő Kisfaludy Károly is lemásolta.

Álom

A szellemek, a természeti tünemények, valamint egyéb természetfeletti jelenések megfestésében a képzelet és a látomások mellett harmadikként az álmot kell megemlítenünk mint romantikus művek forrását és témáját. A huszadik században a szürrealisták által a szabad asszociáció mellett a másik alapvető alkotói eljárásként használt "álom-technika" egyfajta alkalmazásával találkozhatunk FüssliLidércnyomáscímű képe esetében, amelynek rejtett, nehezen megfejthető értelmét a kor nyomasztó társadalmi eseményeivel vagy a női lélek sajátosságaival egyaránt magyarázzák.

Goya

Bárhogy legyen is, ez a kép, az itt az egyéni, "szubjektív ikonográfia" példájaként mellé állított Goya-grafikával egyetemben arra is szolgál, hogy jelezzük: egyes 1800 körüli művészek nagy hatást gyakoroltak a szimbolizmus vagy a szürrealizmus művészeire is. Gondoljunk erre, amikor a későbbiekben róluk lesz szó.