Festők Barbizonban

Courbet 1855 után kezdett rendszeresen tájképeket festeni. Sötét színű, vastag festékréteggel az ábrázolt motívum (szikla vagy fa) felületi struktúráját adta vissza, megfelelően annak, amit 1855-ben írt: "A festészet ... konkrét művészet, ... teljes mértékben fizikai nyelv." Ezeken a képeken kívül a realizmus a tájképfestészetben a Barbizonban dolgozó festők művein jelent meg. A Párizstól nem messze elterülő erdőkben található település és környéke a harmincas évektől vált a festők kedvelt motívumává. Itt dolgozott többek között Millet, Charles-François Daubigny, Jules Dupré, Camille Corot és Narcisse Diaz de la Pena.

Corot egy rajzon örökítette meg a fontainebleau-i erdőben dolgozó festőket, amelyen jól látszik, hogy a műterem helyett elsősorban a természet maga lett munkahelyük.

Barbizoni iskola

Corot a korán kelő, állandóan úton lévő, a természet változásait várakozóan figyelő tájképfestő egy napját is leírta, akinek a munkaideje napfelkelte előtt kezdődik és naplemente után végződik. A napfény természetesen a látvány előfeltétele, a barbizoni festők számára azonban még nem ez jelentette a fő témát. A vízparton megbúvó tanyák, az erdők aljnövényzete, a lankákon heverő szikladarabok, az erdő mélye visszatérő motívumok az itt dolgozó festők képein.