Ferenczy István tanulóévei

A rimaszombati születésű Ferenczy István pályája a felvidéki kisváros iparos világából Bécsen át Rómáig ívelt, ahol 1818-tól Thorvaldsen műhelyében dolgozott. Bécsben CanovaMária Krisztina síremléke és ZaunerII. József lovas szobra jelentették számára a legnagyobb élményt, és ösztönzést adtak a klasszicista szobrászat stíluselveinek alaposabb elsajátításához. Már római tartózkodása alatt megfogalmazta azt az elképzelését, hogy elkészíti a kiváló magyarok pantheonját. Nagy reményeket fűztek személyéhez itthon is, ahol egy nemzeti szobrásziskola megalapítását, és a magas szinten művelt, emelkedett klasszicista szobrászat meghonosítását remélték tőle. Ferenczy első jelentős műve Csokonai portréja volt, amelyet a Pásztorlányka követett, ami Canova stílusában, 1820-22 között kifaragott, nem csupán kvalitásait, hanem témáját tekintve is a magyar művészet szempontjából nagy ígéretnek számító márványszobor. A szép mesterségek kezdete alcímet viselő mű a festészet és a szobrászat keletkezésének azt az ókori eredetű és a neoklasszicista művészek által gyakran ábrázolt legendát dolgozta fel, amely szerint az első rajz az eltávozó kedvese árnyékának körvonalait a porba rajzoló leány kezemunkája nyomán keletkezett.

Ferenczy István Mátyás-emlékmű terve

Az 1824-ban hazatérő Ferenczynek számos főúri és értelmiségi támogatója és megrendelője volt, több síremléket és portrét készített, dolgozott az esztergomi bazilikában is, de a harmincas évek vége felé meg kellett tapasztalnia, hogy monumentális tervei megvalósításának, sőt folyamatos munkálkodásának is gátat szabnak a művészet támogatásának hazai feltételei. 1839 végén több újságban tették közzé a honi szobrászat ügyében azt a felszólítást, amely célul tűzte ki a nemzeti múlt alakjainak szobrokban való megörökítését, és ezek sorában elsőként Mátyás király szobrának közadakozásból történő elkészítését, amellyel a két év óta munka nélkül tengődő egyetlen szobrászunkat, Ferenczyt bízták meg. Ferenczy monumentális tervet készített egy kívül és belül is domborművekkel díszített, épület jellegű talapzaton álló, klasszicizáló lovas szoborhoz, amely az uralkodót antik öltözékben ábrázolta. A tervet sokszorosításban jelentették meg, majd a szobrász budai háza és műhelye udvarán kiállították az emlékmű makettjét, amelyről 1846-ban Ferenczy dagerrotípiákat is készíttetett és ezeket bemutatta a Műegylet kiállításán. A hat éven keresztül a sajtóban gyakran tárgyalt, vitatott és védelmezett emlékmű végül is nem valósult meg, Ferenczy csupán két domborművet öntött ki bronzból.

Ferenczy István utolsó évei

Ferenczy költséges Mátyás-emlékműve elleni érvek sorában az ország gazdasági és társadalmi elmaradottságára való hivatkozás is szerepelt. A szoborra szánt pénzeket többen szociális célokra vagy egy szobrászati tanintézet, esetleg akadémia megalapítására áldozták volna, hosszabb távon megteremtve a színvonalas szobrászképzés feltételeit. Ferenczy felkészültségét is sokan vitatták, s mindezek a sértett szobrász visszavonulásához vezetettek, aki 1846-ban budai műtermét felszámolta, számos szobrát megsemmisítette és szülővárosába vonult vissza. ?Ferenczy nem alkot epochát a szobrászat történeteiben, sőt mint eddigi művei s különösen Mátyás-szobrának terve mutatják, még csak reményt sem ad a magyar szobrászat biztos megalapítására, vagy egy sajátos nemzeti műirány létesítésére; azonban bír ő is tagadhatatlan érdemekkel a maga körében, s néhány jelesebb műveinek becsét elvitázni nem lehet - foglalta össze Ferenczy szerepét és jelentőségét a magyar szobrászat történetében Vahot Imre az Athenaeumfolyóiratban 1840-ben. (Timár Árpád: Vita Ferenczy István Mátyás-emlékmű tervéről. In: Ars Hungarica, 1993/2. 178.)