Huszár Adolf

A köztéri szoborállítási hullám a nyolcvanas években indult meg, és a millennium megünneplésének az időszakában tetőzött. Az egyes intézmények, városi közösségek, társaságok vagy a kormány által indítványozott köztéri alkotásokra pályázatot írtak ki, szoborbizottságokat hoztak létre, a benyújtott terveket vagy szobormintákat közszemlére bocsátották, és a nyilvános szakmai viták lefolytatása után hirdették ki az eredményt. Ennek a sokszor éveikig elhúzódó és sokak által kritizált eljárásnak nem mindig volt pozitív eredménye, a századfordulón elszaporodtak a ?meddő pályázatok? is. Mindemellett a század utolsó harmadában korábban nem látott mennyiségben emeltek szobrokat a nemzeti múlt nagy alakjai és eseményei mellett a közelmúlt jelentős politikusainak is, így a korán elhunyt Izsó élete végén, a kiegyezés után megváltozott politikai helyzetben a forradalmár-költő Petőfi bronz szobrán dolgozott, amelyet a tanári székében őt követő, szintén fiatalon meghalt Huszár Adolf fejezett be (Budapest, Március 15. tér, 1882). Huszár több, mint félszáz szobra között a legjelentősebbek közé tartozik Eötvös József (Eötvös tér, Budapest, 1879), valamint Deák Ferenc köztéri szobra (Roosevelt tér, Budapest). Az utóbbira a kormány indítványára 1878-ban hirdettek pályázatot, s a szoboravatásra kilenc évvel később, 1887-ben került sor.

Fadrusz János

A hatvanas években emelt köztéri szobrok a főalakot ábrázolták egy magas talapzaton. Később egyre gyakoribbá váltak a főalakot kísérő, a Deák-szobor esetében is hangsúlyos, allegorikus mellékalakok, amelyek vagy az ábrázolt erényeit jelképezték, vagy pedig az ábrázolt személyiség műveire vagy működésére jellemző képzeletbeli vagy valóságos figurákat jelenítettek meg. A század vége felé egyes köztéri szobrok monumentális életképet, színpadias jelenetet vagy építészeti és városképi szempontból is meghatározó szoboregyüttest alkottak, mint például Fadrusz JánosMátyás királyt és hadvezéreit ábrázoló, összhatását tekintve egy nézetre komponált szobra Kolozsváron. Budapesten a Hősök terén álló, Zala György által tervezett millenniumi emlékmű sorolható ebbe a kategóriába, amely jól példázza a 19. századi köztéri szobrászat kultikus funkciójának továbbélő hagyományát is, hiszen mind a mai napig a legkülönfélébb politikai és társadalmi események, ünnepek színhelyéül szolgál.