Hans Makart

Bécsben a Piloty-tanítványHans Makart volt a sokalakos, kosztümös és látványos figurális festészet legfontosabb képviselője. Könnyed ecsetkezelése, nagyvonalú kompozíciós készsége és munkabírása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy rövid élete alatt az egyik legünnepeltebb festőfejedelemmé váljon, akinek életmódja és művészete stílust teremtett az osztrák fővárosban. Udvari művészként lehetősége nyílott arra, hogy jelmezes utcai felvonulásokban is megvalósítsa festői elképzeléseit. Kedvelte nagy festményeinek önálló bemutatását, amikor a kép hatásának fokozása érdekében a kiállítóteret díszletszerűen átalakította. Pestis Firenzében című hármas képét mindazonáltal 1868-ban nem fogadták el a párizsi Szalonban, így azt kénytelen volt a francia műkereskedőnél, Goupilnál kiállítani. A hét halálos bűn vagy az Utánunk a vízözön címmel is ismert allegorikus kompozíciókon a döghalált váró és a bűnbe elmerülő emberek csoportokba rendezve hullámzó ornamentikaként jelennek meg. A testiség, a gyönyörök és a halál, valamint a formák és a színek olyan tematikai és formális egységét valósította meg Makart, amelynek infernális és orgiasztikus mélységei Bouguereau bakkhanáliájával szembeállítva mutatkoznak meg igazán. Az ábrázolt jeleneteknek az életben történő folytatására nyújtott volna kétes eredményre vezető lehetőséget az, ha Makartnak a képek inszenírozásával kapcsolatos terve megvalósult volna. Egy díszes palota csarnokában, az oszlopok közé állított festmények előtt medence látható, amelyben az élők - a képen látható haldoklókhoz hasonlóan - fürdőzhettek volna. Ez az elrendezési koncepció mutatja leginkább, hogy ezek a művek alapjában véve nem szalonképek. A halálos bűnök és a pestis összefüggésének középkori témáját hatásos és bizarr palotadekorációként vizionáló művész művei végül is múzeumi környezetbe kerültek, de mielőtt ez bekövetkezett, 1940-ben rövid ideig Hitler tulajdonában voltak, aki Mussolinitől kapta őket ajándékba. S ez a tény a képek értelmezése szempontjából ma már több, mint a művek sorsára vonatkozó információ.

Munkácsy Mihály

Az 1874-ben, Párizsban letelepedett festő, Munkácsy Mihály első műkereskedője szintén Goupil volt. A magyar származású művész első nagy sikerét 1870-ben aratta a Szalonban, és egész életében a Szalon-siker újabb és újabb elérése lebegett a szeme előtt képei megfestésekor. Bravúrosan festett, nagy munkabírású volt, mint Makart, és szalonfestményeinek egy része a Makart tervezte interieurökhöz hasonló polgári szalonokat ábrázolt. 1878-ban Hans Sedelmeyer lett a műkereskedője, akivel közösen találták ki a ma Krisztus-trilógia néven ismert három képe közül a legelsőnek a témáját, olyan kép ötletén gondolkodva, amely a század eleje óta egyre elterjedtebb gyakorlattá vált, népszerű képbemutatók keretében, s amely Európában körbehordozva sok elismerést és bevételt hozhat. Az 1881-ben elkészült, Krisztus Pilátus előtt című festmény a század második felében kialakuló realista vallásos festészet nagyhatású műve lett. Krisztust emberként ábrázolta, a környezetet korhűen mutatta be, s a kép kompozíciója, valamint a kép bemutatásának körülményei révén Munkácsy igyekezett elérni azt a hatást, hogy a néző úgy érezze, előtte játszódik le az esemény. Mindezek az eszközök és célok megtalálhatók voltak a korszak egy másik kedvelt képi műfajánál, a panorámánál, amely a szalonfestészet számos elemét emelte át a külön épületben, pontosan megtervezett belső térben kiállított, és totális illúzióra törekvő körképek kompozíciójába. A Szalon és a világkiállítások mellett, a filmszínházak megjelenéséig a panorámák vonzották a legnagyobb tömeget a képszolgáltató intézmények közül, ahol már nem a művészet befogadásáról, hanem befogadásművészetről (Wolfgang Kemp) beszélhetünk.

Jacek Malczewski

A lengyelJacek MalczewskiMatejko tanítványa volt, aki pályafutását, mesteréhez hasonlóan, realista festményekkel kezdte, témáit azonban nem a jelentős történelmi-politikai eseményekből, hanem a szenvedő nép és a száműzöttek életéből vette. Az 1880-as évek végén egyre szimbolikusabbá és víziószerűbbé váltak képei, s ez a felfogásmód a kilencvenes évektől kezdve kizáról agossá vált festészetében, tájképein, életképein és portréin egyaránt. A huszadik században kevésalakos képeket, önarcképeket és portrékat festett, amelyeken - Matejko nyomdokaiban járva - az ábrázoltak monumentalizálására és elmélyült jellemzésére törekedett, azonban melléjük rejtélyes értelmű mellékalakokat, megszemélyesítéseket is elhelyezett. Talán szintén Matejkóra vezethető vissza Melankólia című festményén a tér középső részét kitöltő, zsúfolt kompozíció, valamint az a megoldás, hogy különféle eseményeket sűrített egybe. Egy tágas műteremben, a bal sarokban, a nézőnek háttal ülő művész festővásznáról rohannak, áramlanak elő azok a névtelen hősök, parasztok és katonák, akik Lengyelország harmadik felosztása, 1795 óta az idegen elnyomók ellen harcoltak. A hömpölygő látomás megtorpan a jobb oldali nagy műteremablak előtt, amelynek nekitámaszkodva egy fekete leples női alak szemléli a békés tájat. Malczewski e festményét több nemzetközi kiállításon is bemutatta, és 1900-ban, a párizsi világkiállításon ezüstéremmel jutalmazták. Ábrázolásmódja eltért a Szalonban látható realista vagy naturalista művekétől, és a történelmi festészet művelésének a század végén megjelenő új lehetőségei közül az egyiket szemléltette: a szimbolista, allegorizáló, vizionárius festészetét.