A szolnoki mellett a századfordulón létre hozott másik, plein air művésztelep a nagybányai s zabadiskolavolt, amelynek a Hollósy Simon által 1886-tól működtetett, müncheni szabadiskolában tanuló fiatal művészek vetették meg alapját mesterük közreműködésével 1896 nyarán, amikor először utaztak Nagybányára a szabadban festeni. A szabadban való festés, a táj és az emberek kapcsolata, a napfényfestés ekkortól vált a Hollósy-iskolában központi festészeti problémává, míg korábban elsősorban a Münchenben divatos, finom naturalizmus határozta meg figurális műveik stílusát. Hollósy 1901-ben elhagyta Nagybányát, és Técsőn telepedett le, ahol folytatta a tanítást és a tájképfestést. Szénaboglyákat ábrázoló 1912-es képén, hasonlóan pipacsmezőt többször megfestő Szinyeihez, egy Monet festészetéből jól ismert motívumot dolgozott fel szélesebb ecsetvonásokkal és az impresszionista technika részleges alkalmazásával. A késődélutáni nap fényében lefestett szénaboglyákat plasztikusan, testesen adta vissza, ám az árnyékos mezőkben lilás-kékes reflexszíneket helyezett el.

Ferenczy Károly

A nagybányai festőiskola egyik alapítója és legnagyobb hatású egyénisége Ferenczy Károly volt, akire sokáig úgy tekintettek, mint a nagybányai festők művészeti törekvéseinek legkiforrottabb megvalósítójára. Réti István, egy másik alapító festő és az iskola történetének későbbi monográfusa szer int Ferenczy érdeklődése Nagybányán ?fokozatosan az intenzív napfény effektusai felé fordult, s ezzel egyidejűleg mint új művészeti elv: »a tiszta festőiség« elve lépett előtérbe.? (Réti István: A nagybányai művésztelep. Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1996. 79. o.) Ez az 1900-as évek elején következett be, addig Ferenczy a figura és a táj kapcsolatában elsősorban bibliai témák feldolgozására koncentrált, amelyek Rétit, és a másik alapítót, Iványi Grünwald Bélát is foglalkoztatták. 1903-as Festőnő című képén az árnyas erdőszélen festő, kék ruhás nő motívumában a plein air szabadiskolákban zajló festői gyakorlat egyik mozzanatát festette le, hasonlóan egy másik, 1901-es képéhez, amelyen egy piros ruhás női modellt beállító festő látható az erdőben. Mindkét esetben a fények és árnyékok, a kontrasztos színek és az élénk színfoltok együtteséből létrehozható festői kompozíció megalkotása, nem pedig a látott jelenet életképszerű megörökítése volt a célja.

A Nagybányán dolgozó festők gyakori motívuma volt maga a város és a város környékén található dombos vidék. Réti István Nagybányai tájcímű festménye első ránézésre Cézanne Saint-Victoire hegyi tájképeit juttatja eszünkbe, a táj elemeinek hasonlósága miatt. A távolba n magasodó hegy, mögötte az ég, a festő nézőpontja és a hegy között elterülő völgy, a völgyben a piros tetős házak és a zöld növényzet a Réti festményével közel egy időben festett Cézanne-képek tájmotívumának is alapelemei. Cézanne azonban nem a táj alapelemeinek a lefestésére, hanem a látványélmény visszaadására törekedett, miközben elsődleges alapelemeknek a képépítő festékfoltokat tekintette. Réti tájképén a háttérben látható domb lankáin elterülő, megművelt földek és kaszálók sávjai, valamint a háztetők vörös négyszögei és a házoromzatok fehér háromszögei utalnak csak szabályosabb struktúrákra, elsősorban a környező zöld növényzet szabálytalanabb foltjainak ellentéteként. A természethez való hűséget a művészi eszközök autonóm felfogásával szemben előtérbe helyező Réti képének a tájra való rálátás és a távolság érzete ugyanolyan fontos összetevői, mint a tájhoz hozzátartozó színek együttese.

A nagybányai festők műveinek nagyszámú megjelenése a műcsarnoki kiállításokon a század végén a modern művészet fokozatos térnyeréséhez vezetett Magyarországon. Ugyanakkor az újabb festészeti törekvésekkel, amelyeket Nagybányán az 1900-as évek közepén az úgynevezett neósok k épviseltek, az iskola alapítói már nem tudtak azonosulni. Ferenczy, Réti, és a nagybányai festészetet írásaival is támogató Lyka Károly révén a nagybányai festészeti elvek a Képzőművészeti Főiskola oktatásába is beépültek az 1910-es és 1920-as években, a Szépművészeti Múzeum pedig vásárolni kezdte az alapítók műveit. Nagybánya fogalma az európaihoz felzárkózó modern magyar festészet fogalmával lett egyenlő, jóllehet a legtovább élő alapítók, Iványi Grünwald és Réti festészete soha nem emelkedett a korai évek színvonalára. Mindemellett az alapító festők neve által is fémjelzett iskola jelentőségét a kereskedelmi forgalomba kerülő nagybányai képek ára, valamint az is jelzi, hogy megéri hamisítani e műveket.