Cézanne és a képépítés

Paul Cézannecélja szintén az volt, hogy "az impresszionizmusból valami szilárdat, állandót" alkosson, "a múzeumok művészetéhez hasonlót", de nem a tudományt hívta segítségül, hanem érzéki beny omásai rögzítésének új módszerét fokozatosan kísérletezte ki. Már a hatvanas években is egyfajta összegző stílus jellemezte műveit, hangsúlyozta figurái körvonalait és sötét színekkel festett. A hetvenes években Pissarro hatására fordult a tájképfestészet felé, és jóllehet színei kivilágosodtak, a látott formák tömbszerű visszaadása továbbra is megkülönböztette műveit a többi impresszionistáétól. A hetvenes évek végétől kezdve az összegző előadásmódnak új módja figyelhető meg képein, amelyet jól szemléltet A tálalócímű csendélete. Egyrészt továbbra is hangsúlyozta a körvonalakat, másrészt a festéket szélesebb, egymás mellé helyezett és egy irányba húzott ecsetvonásokkal vitte fel a vászonra, az egymás mellé kerülő színek finom árnyalására törekedve. Az ábrázolt tárgyakat alapformáikra redukálta és kicsit felülnézetből mutatta, s ezzel fokozta képeinek a síkszerűségét.

Cézanne és a kompozíció

Cézanne tájképeket, csendéleteket, portrékat és életképszerű figurális kompozíciókat egyaránt festett, s külön csoportot alkotnak életművén belül a fürdőzőket ábrázoló művei. Ez a 19. század második f elében gyakori téma, elsősorban mint képi motívum foglalkoztatta. A természet elemeiből és a férfi vagy női aktokból egy kiegyensúlyozott kompozíciót akart létre hozni, s ennek megvalósulásaként tartják számon a Philadelphia Museum of Art-ban őrzött Nagyfürdőzőket, amelyet élete vége felé, több évig festett. A több, mint negyven darab fürdőzős festménye mellett számos grafikán is variálta a motívumot, mint például a Szépművészeti Múzeumban található, szintén Nagy fürdőzők címet viselő litográfiáján. A visszafogott zöld, kék és barna színek, a vonalkákból és foltokból építkező technika, az enyhén hullámzó körvonalakból felépített testek, valamint a fehéren hagyott felületek a későbbi, női aktokat ábrázoló philadelphiai kompozíción is a legfontosabb formáló eszközök. Az utóbbi levegős, háromszög alakú kompozíciójával szemben a litográfián zsúfoltabb elrendezéssel találkozunk, amelynél azonban a férfialakok csoportosításában szintén megfigyelhető a szimmetriára való törekvés.