Cézanne tájképei

Cézanne másik nagy motívuma a Saint-Victoire-hegy volt, amelyet a nyolcvanas évektől kezdett fes teni. Az egy magaslatról nézett, távoli hegy szoborszerű formája, az előtte elterülő völgyben a házak és a zöld növényzet színes alakzatai, valamint felül az ég kék sávja nem természetként vagy tájként volt fontos a számára, hanem mint látvány-struktúra, amellyel egyenértékűt próbált a vásznon létrehozni. A közel és a távol a kép felületén azonos szintre kerül, és az egyes tárgyak körvonalai feloldódnak a kisebb ecsetvonásokból kialakított, megközelítőleg négyszögű színfoltok szövetében, amelyek a felületet alkotják. Cézanne képépítési módszere révén eljutott a reneszánsz óta Európában hagyományosnak tekintett ábrázoló festészet határáig, vagyis festményei nem az Alberti-féle metafora értelmében vett ablakok a valóságra, hanem sík felületek, amelyeken a valóság képe csupán motívumként tűnik fel.