Bougeaureu, William-Adolphe (1825-1905):Francia festő. A párizsi Képzőművészeti Iskolában folytatott tanulmányai után négy évet töltött Rómában, ahol az itáliai reneszánsz festőit tanulmányozta. Hazatérése és a Szalonban elért sikerei után számos állami megbízást kapott történelmi festményekre és dekorációkra. Az hetvenes évektől kezdve tanított is, az akadémiai képzés fenntartásának híve volt. Számos kitüntetést kapott, és több akadémiának is tagja volt. Elsősorban történelmi és mitológiai jelenteket festett: aprólékosan befejezett stílusa, az alakok érzékítése, a reneszánsz festészetből merített invenciói és idealizált nőalakjai a 19. század második fele francia szalonfestészetének legjellemzőbb vonásait ötvözik, amelynek ő a legismertebb képviselője.

Couture, Thomas (1815-1879):Francia festő, az úgynevezett juste milieu-festészet egyik képviselője. Gros és Delacroix tanítványa volt. 1847-es Római dekadencia képével nagy sikert ért el. Műtermében számos festő tanult, többek között Manet, akinek Abszintivó című festményét nem tudta értékelni, ezért szakítottak.

Delaroche, Hippolyte Paul (1797-1856):Francia festő. Antoine-Jean Gros bárónál tanult a párizsi Szépművészeti Iskolában, majd az úgy nevezett juste milieu festészet legfontosabb képviselője volt, hatása a realista történelmi festészetre egészen Kelet-Európáig kimutatható.

Makart, Hans (1840-1884):Osztrák festő. Münchenben Piloty tanítványa volt. A század második felében a historizáló-dekoratív festészet legnagyobb bécsi mestere, ünnepelt művész, akinek pompaszeretete, könnyed festői modora, koloritja a bécsi közízlést is erőteljesen meghatározta, amelyet makartizmus néven ismerünk.

Malczewski, Jacek (1854-1929):Lengyel festő. Tanulmányait Jan Matejkonál végezte a krakkói Szépművészeti Akadémián – ahol 90-es években maga is tanított -, majd két évet Párizsban tanult. A 80-as és 90-es években is járt Olaszországban, 1885-86-ban Münchenben dolgozott. Az európai művészeti élettel szoros kapcsolatban állt, kiállított az 1900-as párizsi világkiállításon is. A 90-es évektől kezdve vált festészete szimbolikussá, jellemzőek rá a monumentális fejeket mutató portrék, ahol az ábrázolt személy mögött jelképes táj és alakok jelennek meg. Történelmi témájú, zsúfolt vásznain víziószerűen összegezte a lengyel múlttal és jelennel kapcsolatos elgondolásait.

Munkácsy Mihály (1844–1900): Festő, a kritikai realizmus legjelentősebb nemzeti művészegyénisége. Korán árvaságra jutva asztalosinas lett; Aradon segédként fedezte fel tehetségét Szamossy Elek festő, aki végül magához vette, hogy képzőművészeti oktatásban és nevelésben részesítse. 1863-ban felvitte Pestre első képeit Ligeti Antalhoz, az ő révén némi segélyhez jutva utazhatott 1865-ben Bécsbe Karl Rahlhoz, ahol inkább csak a Paál Lászlóval kötött barátsága bizonyult maradandónak.1866-ban Münchenbe ment. A következő évben egy párizsi kiránduláson August Courbet művei gyakoroltak rá döntő benyomást. Düsseldorfban Ludwig Knaus közelében szabadult föl az akadémizmusból. Itt készült híres Ásító inasa és a Siralomház(1869), amelyben magára - és sikerre is - talált: a kép kétezer tallérért kelt el, és az 1870-es párizsi Szalonon aranyérmet nyert. 1872-ben Párizsban rendezkedett be, ahol a Siralomházatmég számos, hasonlóan gyermekkori töltésű remekmű követte: a Tépéscsinálók, 1873-ban aKöpülő asszony, aSátoros cigányok, azÉjjeli csavargók, Rőzsehordó nő stb. Jó barátja, De Marches báró hirtelen halála után élete nagy fordulatot vett: feleségül vette az özvegyét. A nagyvilági élet nem nagyon jelent meg vásznain, a 70-es éveket még az emlékeinek témái jellemzik, kivéve a Milton (az 1878-as világkiállítás nagy aranyérmét nyerte)és a Műterembencímű képét. A sötét háttérből kiragyogó színek kontrasztját fokozva kezdett bitumen alapot használni, de a lélektani feszültségeknek is mestere volt. Leghíresebb munkája az ún. Krisztus-trilógia; aKrisztus Pilátus előtt, azEcce Homoés aGolgota.

Piloty, Karl von (1826-1886):Német festő. A müncheni akadémián tanult, és nagy hatást tettek rá 1840-ben a Paul Delaroche-t követő belga történelmi festők képei. Antwerpenbe, majd Párizsba utazott, és Delaroche festészetén kívül Rubens-ét tanulmányozta. Az ötvenes évek közepére kialakította realista történeti festészeti stílusát, amelyet a múltból vett, drámai szituációknak kevés alakkal történő bemutatása jellemzett. A müncheni akadémia tanára, 1874-től igazgatója volt.