Baudelaire a modern élet festőjéről

Az akadémiai kompozíciós szabályokat és az általuk elérhető hatást tudatosan kerülte Courbet, és a francia realista iskola másik fontos alakja, Eduard Manet az ötvenes évek végén és a hatvanas években készült, a nagyváros kitaszítottjait és elesettjeit ábrázoló képein szintén az ábrázolt személyek tárgyilagos, érzelemmentes bemutatására törekedett. Manet-t barátja és monográfusa Zola úgy jellemezte, mint őszinteművészt, aki idealizálás nélkül, a kompozíció szabályainak elvetésével festi, amit lát maga körül. Hasonló művészképet rajzolt meg Charles Baudelaire is Constantin Guyról, aki könnyed és közvetlen rajzokban örökítette meg a mindennapi élet egyes pillanatait. A neki szentelt, A modern élet festőjecímű (1863)írásában Baudelaire nem csupán azokat a témákat sorolta fel, amelyek később az impresszionisták és a posztimpresszionisták festészetében is gyakran felbukkantak, hanem a modern szépségről vallott eszméit is összefoglalta. A modern művész az ábrázolás témájául nem a valamilyen szempontból kiemelt jelentőségű, fontos jeleneteket, hanem a városi élet mindennapi mozzanatait választja, amelyek szépsége és örökérvényűsége éppen pillanatnyiságukban rejlik. Ehhez hasonló témák már a realisták és a biedermeier zsánerfestők képein is megjelentek, ám Baudelaire az önmagáért való, tiszta művészet képviselője és szószólója is volt, ellenezte az eszmei tartalmú ("filozofikus"), idealizáló vagy anekdotikus, érzelmes művészetet.