A témanélküliség

A 19. században egyre inkább megnőtt a művészek választási lehetősége mind az ábrázolható témák, mind pedig a formáláshoz felhasználható történelmi- vagy az Európán kívüli stílusok területén. A művészi szabadság és sokféleség azonban sok művészt elbizonytalanított, elsősorban azokat, akik a hagyományos képzőművészeti műfajok átalakulását a művészet hanyatlásaként élték meg, az új témákat és kifejezőeszközöket nem tekintették a nagy művészet körébe tartozónak, miközben a régi témák és az akadémikus kompozíciók kiüresedését is érzékelték. A régi akadémikus gyakorlat szerint zajló művészeti oktatás, amely szolid és szakszerű ismereteket kívánt nyújtani a leendő művészeknek, sokak számára értelmetlennek és abszurdnak tűnt, ahogy ezt egy diák rajzai is bizonyítják, amelyeket a párizsi Képzőművészeti Iskola egyes óráiról készített az 1880-as évek végén. Az anatómia óra ábrázolásán egy fiatalembert látunk, aki egy székre helyezett és a falnak támasztott emberi kar csontvázát próbálja éppen lerajzolni. A furcsán beállított, vékonyka ?modell? jelentősége háttérbe szorul magával a székkel szemben, amely ideiglenes talapzatául szolgál. A század második felében több olyan képpel is találkozhatunk, ahol figurális kompozíciók megfestésére előkészítő művészképzés fontos állomását jelentő anatómiaoktatás megszokott eszköze, a csontváz, önálló motívummá, szimbolikus elemmé válik. E képcsoport összefüggésében nézve ezt a tárgyilagos, de kissé rezignált diákábrázolást, az a korszakban megváltozott művészeti látásmód egyik jeleként értelmezhető. A korábban egy nagyobb kompozíció részeként megjelenő motívumok, illetve az annak megvalósítását szolgáló vagy az azt előkészítő gyakorlatok és eszközök önmaguk váltak a művészet témájává, tárgyává, illetve a végső művé, befejezett alkotássá. Így arra, amit korábban vázlatnak vagy részlettanulmánynak tekintettek, önálló műalkotásként néztek, s fokozatosan fel- és elismerték kifejezőeszközeinek autonóm értékeit. A diákábrázolással egy időben készült, műfaját tekintve sem csendéletnek, sem pedig interieurnek nem nevezhető,Van Gogh széke Arles-ban című festmény egyetlen motívuma egy szék, amely Van Gogh lakásának és részben műtermének berendezéséből kiválva, személyes jelentőségének nézőpontjából szemlélve válhatott általánosítható jelentések kifejezésére alkalmas, jelképes tárggyá, egy olyan művész feldolgozásában, aki a környezetében látott tárgyakat és természeti motívumokat lélekkel bíró létezőknek, vagyis lelkes lényeknek tekintette.

Monet mint az absztrakció előfutára

A festészeti témákkal kapcsolatban megváltozott látásmód másik aspektusa a téma vagy az ábrázolt motívum jelentőségének a háttérbe szorulása volt a formáló eszközökkel szemben. Az egyes alakzatokat, a színeket és a vonalakat nem csupán mint egy látott dolog leképezéséhez hozzájáruló eszközöket, hanem mint elvont formatartalmak kifejezésére alkalmas, önálló képződményeket kezdték értelmezni. Ennek a folyamatnak a végén a 20. században Kandinszkij absztrakt művei álltak, aki a tiszta festői eszközök hatását a zenééhez hasonlította 1912-ben megjelent, Über das Geistige in der Kunst című írásában (magyarul: A szellemiség a művészetben. Corvina, Budapest, 1987). Az absztrakció felé közelítő és egy szellemi fordulatot végrehajtó 19. századi művészek közé sorolta a neoimpresszionistákon kívül, egyrészt Burne-Jones-t, Böcklint, Stuckot és Segantinit, akik a külső formákban keresték a belső tartalmat, másrészt a forma új törvényeinek keresőjét, Cézanne-t, aki a tiszta festői eszközökre jellemzőbb módon közelíti meg ezt a feladatot. (uo. 26.) Kandinszkij nem említette Monet-t, akinek az 1910-es és 20-as években Giverny-ben, a saját maga által tervezett kertjének azonos motívumairól festett Tavirózsák-sorozatát még nem ismerhette. Monet-nak elsősorban ez a sorozata volt az, amelynek egyes darabjain a látott motívum festői feldolgozásában eljutott az absztrakció határáig. A párizsi Orangeri számára tervezett, a panorámaszerű elrendezésben kiállított Tavirózsák 1927-től volt látható, és nagy hatással volt a 20. század több festőjére is.