Templomépítészet

Az 1830-as, 1840-es évek a nagy restaurálások (és egyben sokszor “újraalkotások”) időszaka. Ekkor dolgoznak a Vézelay-i román kori templomon, és a párizsi Notre Dame-on (Viollet-le-Duc), a Westminster apátságon (George Gilbert Scott), a kölni dómon (Friedrich von Schmidt) (Sulpiz Boisserée: a kölni Dóm bővítésének terve, homlokzat, belső, 1821.). Az új templomépítések sok esetben ezen középkori mintaképek formakincsének precíz átvételét jelentik. Ezek a gyakorlati tapasztalatok és a tudományos feldolgozás azt eredményezte, hogy a gótikus építészeten belül fokozatosan egyre korábbi időszak (15-16. sz. helyett a 13-14. sz.) vált igazodási ponttá. Ezzel a német szakirodalomban Bauhütten-Gotikként (“építőpáholy-gótika”) aposztrofált irányzattal párhuzamosan létezett egy másik, mely a gótikus építészeti formát modern struktúrába illesztette. Példa erre az angol és az észak-német városok neogótikus templomépítészete, ahol a tömegelosztásban és az anyaghasználatban (téglaépítészet) a modern városépítészet eredményeit alkalmazták. (pl. Nikolaikriche, Hamburg, 1843-1849, Wedersche Kirche, Berlin, 1825-28.).

Kölni dóm