Az életképfestészet kezdetei

Az önálló életképi ábrázolások műfaji előzményének ? a hazai témájú tájképekhez hasonlóan az ország egyes vidékeit és az ott élőket bemutató, képes honismereti kiadványok és a folyóiratokban megjelenő, legtöbbször magyarázatokkal kísért illusztrációk tekinthetők. Műfajtörténetileg elkülönült egymástól a falun élő embereket és életformájukat bemutató népi-, és a városi polgárság életét ábrázoló polgári életkép. 1855-ben jelent meg Pesten Prónay Gábor, jogász, néprajzi és kertészeti szakíró, a Műegylet és Képzőművészeti Társulat tagja Vázlatok Magyarhon népéletébőlcímű albuma, amelybe többek között Barabás Miklós és Lotz Károly is készített rajzokat. A képe ken bemutatták a vándorcigányokat, a betyárokat a pusztán, a kondást, jeleneteket a fotóban vagy a lacikonyha előtt. A különböző foglalkozásokat és népcsoportokat számbavevő, népismereti célkitűzés mellett, az egyes típusok, mint például a csikósok vagy betyárok iránti érdeklődés összefüggött a romantikával is, amennyiben a városoktól távoli, végtelen pusztán, a természettel egységben élő emberek szabad és független életformáját testesítették meg. Része volt ebben az érdeklődésben a 19. századi orientalizmusnak is, hiszen mint Prónay írta 1855-ös kiadványában: Miként a beduin Arábia sivatagjain, úgy él a csikós a pusztán, csaknem mindig lóháton, s alsó Magyarhon síkságai ép úgy honává váltak, mint Délamerika megmérhetetlen gyeptengere az indusnak, hol ő félelmet s veszélyt nem ismerve élvezi teljes boldogságát. (i. m. 22.) Hasonló okok miatt voltak kedveltek a cigányábrázolások is. Barabás MiklósEgy utazó cigány családcímű, 1843-as grafikája a hegyekből a síkságra átvonuló, vándorló csoportot mutat, akik éppen ma így mondanánk életformát is váltanak, s ezt érzékeltetik a háttérben látható, magyarázó értelmű tájelemek is.