A művészet nyilvánossága

A 19. században a művészet nagy tömegek számára vált hozzáférhetővé, a művelődés és a népnevelés eszközeként tekintettek rá. A században kialakuló, megerősödő és uralomra jutó polgárság számára a kultúra legitimációs tényező volt, hiszen sem születési előjogokkal, sem ősi birtokokkal nem rendelkezett. Ezek a folyamatok a 18. században kezdődtek, és a felvilágosodással előtérbe kerülő új politikai és emberiességi eszmék, a forradalmak, a függetlenségi háborúk, az ipari forradalom hatására alakultak tovább. A művészet az új eszmék és az új társadalom szolgálatában állt, de a régi művészetet a polgárság nem semmisítette meg, hanem mint saját művészetének előzményét múzeumokban mutatta be. A francia forradalom alatt a királyi gyűjteményt a nép tulajdonának nyilvánították, és mindenki számára megnyitották. Ezt követően számos uralkodói gyűjtemény vált nyilvánossá, és korábban nem ismert mértékben kerültek közszemlére az elmúlt korok alkotásai, amelyek kronologikus rendben voltak láthatók a múzeumok termeiben. A művek a műélvezet és a tudományos feldolgozás tárgyai lettek, illetve a művészeti tanulmányokat, a nemzeti öntudatra nevelést szolgálták, valamint jelentősen hozzájárultak az egyes nemzetek önreprezentációjához is. Az egyre egyszerűbbé váló sokszorosítási technikáknak, majd a század közepétől fogva a fotográfiának köszönhetően a reprodukciók száma is növekedett, ami elősegítette a művészeti ismeretek szélesebb körű terjesztését és az ízlésnevelést is.