A művészek közössége és magánya
A művészeti akadémiák tagjai, az akadémikus művészek, életre szóló járadékot kaptak, és jelentős társadalmi befolyással bírtak. Egykori tagjaik névsorából ma csupán kevesek neve ismert. Mellettük számtalan formális és informális asztal- és művésztársaság, egyesület, csoportosulás, szabad iskola, valamint művésztelep jött létre egy-egy jelentős művészegyéniség körül, vagy egy-egy új művészeti törekvés képviselőiből. Ezek gyakran nem csupán képzőművészeket, hanem más művészeti ágak művelőit, gyűjtőket, művészettörténészeket, kritikusokat és lelkes hívőket is tömörítettek. A 19. században alakult ki a bohém művész képe, aki nem a művészet hivatalos berkeiben forog, hanem a társadalom kivetettjeinek körében él; a magát szentnek vagy prófétának látó és láttató művészé, aki a művészetet nem hivatásból, hanem elhivatásból műveli; valamint annak a művésznek a típusa, aki a művészeti élettől elvonultan, magányosan alkot, avagy padlásszobákban él és szabadsága, függetlensége érdekében az anyagi nyomort is vállalja.