Kant a díszkertekről

„Hogy a díszkertészet a festőművészet egyik formájának tekinthető, bárha formáit anyagi módon ábrázolja, ez különösnek látszik; mivel azonban formáit valóban a természetből meríti (erdei és mezei fákat, bokrokat, füveket, virágokat; legalábbis őseredetileg), és [...] csupán a képzelőerő szabad játéka a szemlélésben; ezért ennyiben megegyezik a puszta esztétikai festészettel, amelynek nincs meghatározott témája (levegő, föld és víz, fény és árnyék segítségével szórakoztatóan összeállítva).” „A díszkertészet nem más, mint a talaj feldíszítése azzal a változatossággal (füvekkel, virágokkal, bokrokkal és fákkal, sőt vízesésekkel, dombokkal és völgyekkel), amellyel azt a természet a szemügyre vétel számára megmutatja, csak másként, éspedig bizonyos eszméknek megfelelően összeállítva. Az anyagi dolgok szép összeállítása azonban csak a szem számára adott, akárcsak a festészet.” (Emmanuel Kant: Az ítélőerő kritikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 290-291.)