19. századi külföldi művek a Nemzeti Múzeum gyűjteményében

József nádor 1821-ben rendelt meg Peter Krafft, osztrák festőtől három történelmi képet a Nemzeti Múzeum számára, amelyeket közadakozásból vettek meg. Ezek közül kettő készült el 1825-ben: a Zrínyikirohanása és az I. Ferenc császár magyar királlyá koronázása 1792-ben. A múzeum épületének felépüléséig a képeket a régi Egyetemi Könyvtárban, vagyis a Ferenciek terén álló volt ferences rendházban helyezték el. Ma mindkettő a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van, de az első, magyar történelmi vonatkozása miatt, a Magyar Nemzeti Galériában látható. A Nemzeti Múzeum elsősorban magyar művészek alkotásait igyekezet megszerezni, és ezt a törekvését támogatták az egyes polgári szervezetek is. Kivételesnek tekinthető a Műegylet ajándéka 1844-ben, amely az osztrák biedermeier festő, Friedrich AmerlingTudós írás közben című képe volt. A hatvanas évektől kezdve a külföldön élő és ott hírnevet szerzett magyar származású művészeknek - id. Markó Károlynak, Munkácsy Mihálynak, Zichy Mihálynak - szentelt termek anyaga felveti azt a már a negyvenes évektől kezdve folyamatosan tárgyalt problémát, hogy vajon az ő esetükben magyar vagy „külföldi” művészeti teljesítményről van-e szó? A nemzeti festőiskola megteremtésének és egy Nemzeti Képtár létrehozásának az igénye sokáig gátja volt a külföldi művek szerzeményezésének, illetve a század utolsó harmadában megindult a pro és kontra vélemények harca is. A műegylet megszűnése után a Képzőművészeti Társulat vezetői 1868-ban elhatározták, hogy külföldi művészek munkáját is kiállítják, ám a társulat csak magyar műveket vásárolt meg a múzeum számára. 1871-ben a múzeum személyesen Eduard Schleich, müncheni tájképfestőtől vásárolta meg Tájkép az istállóba hazatérő tehenekkelcímű képét, s ugyanekkor Erny Mihály hagyatékaként több kisebb mestertől származó kép között Rudolf Alt Velencét ábrázoló, 1860 körüli festménye is a gyűjteménybe került. A Társulat kiállításairól történő vásárlások száma 1880 körültől megnövekedett, jóllehet a század vége felé az itt kiállított anyag konzervatív jellege már a kortársak számára is nyilvánvaló volt. 1880-ban a Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításán vásárolta meg a múzeum Jan MatejkoVárnai csata (1879) című festményét, 1885-ben pedig Jules Lefebvre 1880 körüliOndine-ját. A nyolcvanas években állami vásárlás révén a gyűjteménybe jutott számos belga műalkotás a Társulat akkori kiállítási politikáját tükrözte. Franz von StuckA Szfinx csókja című, 1895-ös művének egy évvel később történt megvásárlása szintén összefüggésben volt azzal, hogy a kilencvenes években a Társulat a századforduló kiemelkedő szimbolista művészeinek munkáit is bemutatta, ám valóban színvonalas vásárlásokra leginkább a Szépművészeti Múzeum megalapítása után került sor.