William Morris: Guinevere királyné

Az ötvenes évek második felében, a munkás kollégiumban tanító Dante Gabriel Rossetti tanítványául szegődött két fiatal művész, akik kezdetben teológiát tanultak Oxfordban, majd a középkori művészet hatására elhatározták, hogy művészek lesznek. A két tanítvány, William Morris és Edward Burne-Jones halálukig szoros kapcsolatban maradtak Rossettivel. Mindnyájukra jellemző volt a költészet, a középkori legendák és művészet iránti vonzódás, valamint a haszonelvű gazdasággal és az iparosodással való szembenállás. Morris 1861-ben alapította meg tervező cégét, ahol az általa és barátai által készített terveket kézműves módszerekkel vitelezték ki, s amely az angol, majd az európai iparművészeti mozgalom elindítója lett. A társaság festészetét szintén nagyfokú de korativitás jellemezte abban az értelemben, hogy vallásos vagy morális tartalmak közvetítése helyett szavakkal sokszor nehezen kifejezhető emberi érzelmek, hangulatok, állapotok bemutatására törekedtek. Az 1860-as évek elejétől kezdve ezek az új törekvések vezettek az esztétikai mozgalomhoz vagy más elnevezéssel esztétizmushoz, amelynek elindítói közé számít a fent említett művészek mellett az Angliában, 1859-ben letelepedett James Abbott McNeill Whistler is, aki a "l'art pour l'art", vagyis az önmagáért való művészet képviselője volt. Morris, aki a tervezés mellett építészettel, költészettel is foglalkozott, valamint a társadalmi reformok elkötelezett híve volt, a hatvanas években felhagyott a festészettel. E műfajban készített leghíresebb műve későbbi feleségét ábrázolja Guinevere királynéként, Thomas Malory, 15. századi költőArthur halála (Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak históriája) című műve alapján. A festmény modellje, Jane Morris, az érte rajongó Rossetti számos képének ihletője volt a hetvenes években.

Burne-Jones: Az aranylépcső

Az esztétizmus képviselői közül Burne-Jones stílusának az alakulására Itáliai útjait követően a hetvenes években az olasz quattrocento mesterei hatottak, képeinek a témáját azonban továbbra is elsősorban a középkori legendákból vette. Az önmagukba, a természet szemlélésébe, avagy egy másik ember csodálatába elmélyedő alakjai nem vesznek tudomást magukon kívül semmi másról, és egy passzív, cselekvés nélküli lelkiállapot vagy hangulat kifejezését szolgálják. Ilyenformán egyfajta témanélküliség jellemzi Burne-Jones műveit, aki a festészet absztrakt összetevői, a ritmus, a szín és a vonalak összhangja révén a zenéhez hasonló hatást kívánt elérni műveivel. A szimbolizmus és a szecesszió e lőfutárának egyaránt számító művész Az aranylépcső című festményén a lépcsőn lefelé lépdelő lányok kezében látható hangszerek szintén erre az összefüggésre utalnak. A vízszintes és a függőleges, valamint íves vonalak ritmusa által tagolt kompozíció a szecesszió dekoratív törekvéseihez áll közel.