Barbizoni iskola: A Párizstól nem messze elterülő Fontainebleau-i erdő mellett található helységben az 1830-as évektől kezdve dolgozó művészek elnevezése. Főbb képviselői Camille Corot, Théodore Rousseau, Charles-François Daubigny, Narcisse Diaz de la Pena, Jules Dupré, Jean-François Millet voltak.

Festői, festészetutánzó fotográfia: Lásd: piktorializmus.

Fotográfia:Görög szóösszetétel; jelentése: fénnyel írni/rajzolni. A kifejezést John Frederick William Herschel csillagász és természettudós javasolta William Henry Fox Talbotnak, a fotográfia egyik feltalálójának, akivel fénytani és más kérdések miatt levelezésben állt. A fotográfia meghatározása: az emberi kommunikáció azon formája, melynek közvetítő eszköze (médiuma) valamely sík felületű hordozón (papír, fém, fa, film stb.) optikai és kémiaiúton állóképként rögzített hullámmozgás. Utóbbiak rendszerint fényhullámok, de tudományos és egyéb célokra készülnek állóképek a szemünk számára láthatatlan (UV, infra, hő, röntgen, rádió stb.) hullámokról is.

Fotóművészet: Aképzőművészet és a fotográfia egymást metsző, közös része. A szűkebb értelemben vett fotóművészet körébe azok a műalkotások tartoznak, amelyeket a fotósok vagy eleve a művészi önkifejezés és a galériákban való kiállítás és értékesítés céljára hoztak létre, vagy pedig a megrendelésre készült és nyomdai reprodukcióban publikált felvételük negatívjáról utólag művészi kivitelű nagyítást, kiállításra és műtárgyeladásra alkalmas műalkotást készítettek. A tágabb értelemben vett fotóművészet körébe azok a fotók is beletartoznak, amelyek eredetileg nem autonóm művészi céllal készültek ugyan, ám kurátorok, művészettörténészek vagy műkereskedők kiállítanak, illetve publikációikban bevonnak a fotóművészetről folyó diskurzus körébe. A 19. századi fotók esetében többnyire ez a helyzet, de számos ilyen átminősítés történik a 20. századi és kortárs fotó területén is, az egyre táguló művészetfogalom jegyében. Művészetszociológiai értelemben fotóművészetről csak az 1890-es évektől, a piktorializmusmegjelenésétől kezdve beszélhetünk, mert ekkor születtek meg az autonóm fotóművészet intézményei: a fotóművészeti kiállítás, a fotóművészeti szaksajtó és műkritika. Lásd még: képzőművészeti fotóhasználat.

Fotószecesszió: Apiktorializmusamerikai változata.

Impresszionizmus: A hetvenes és nyolcvanas években Párizsban csoportos kiállításokon új képekkel jelentkező művészek által képviselt festészeti irányzat elnevezése Monet Impresszió. A felkelő nap című, 1872-es festményének címe nyomán, amelyet első, 1874-es kiállításukon állított ki. A impresszionista festészetet az oldott ecsetkezelés és a világos színek jellemzik, legfontosabb témáik a modern, városi élet és a táj. A csoport egyes tagjai eltérő stílusban alkottak, azonban vagy a téma vagy a technika közös volt képeikben. Más országokban szintén vagy az egyik vagy a másik jellemző alapján használják az impresszionista jelzőt a festészettel kapcsolatban, a szobrászatban pedig elsősorban Rodin műveit sorolják ide. Az impresszionistáknak összesen 8 kiállításuk volt 1874 és 1886 között. Fontosabb képviselői: Caillebotte, Degas, Monet, Morisot, Pissarro, Renoir, Sisley.

Japonizmus: A japán művészetnek, használati tárgyaknak, fametszeteknek és festészetnek az európai művészetre tett hatása az 1860-as évektől körülbelül 1920-ig, ami a japán motívumok kedvtelésében, a kompozícionális változásokban és az egyszerű formaadásban nyilvánult meg.

Kameraszintaxis: Akamera mondattanaa fotográfiában.A kifejezést – párjával, a printingszintaxissal együtt – William Crawford vezette be a The Keepers of Lightcímű könyvében (1979). A szintaxis a nyelvészetben azon szabályok összessége, amelyek segítségével értelmes kijelentéseket, mondatokat alkothatunk. A kameraszintaxis ennek megfelelően a felvételi eszközök (a nyersanyag, az objektív és a fényképezőgép) technikai adottságainak, lehetőségeinek és korlátainak összessége. Ezek határozzák meg, hogy az adott fotográfiai eszközökkel mit és hogyan lehet rögzíteni, tehát hogy milyen vizuális „mondatot” lehet a segítségükkel megfogalmazni. A kameraszintaxis a fénykép elsődleges jelentését, míg a printingszintaxis az érzelmi-érzéki jelentéseit határozza meg. Egy alkotó vagy egy korszak stílusát – a jellegzetes témaválasztáson túl – a különböző kamera- és printingszintaxisok közötti választások, illetve ezek kreatív megújításainak összessége adja.

Lágyan rajzoló optika: Olyan objektív (vagy az objektív elé tett szűrő), mely az egy síkban lévő, de különböző színű tárgyakról – vagy egy tárgy különböző színű részleteiről – érkező hullámokat nem ugyanabban a síkban képezi le, s ezért a filmre vagy lemezre egy viszonylag éles kép mellett elmosódott körvonalakat is rajzol. A jelenség a festészet bizonyos korszakaiban használatos dicsfény eszközére emlékeztet. Manapság tévéreklámokban és szappanoperákban lehet ilyen felvételekkel találkozni.

Linked Ring Brotherhood: 1892-ben Londonban alakult művészcsoport, mely a piktorialistafotográfia népszerűsítésére jött létre. Nevét az egykor esküvőkön használatos kettős gyűrűről kapta, és azt szimbolizálta, hogy a társaság tagjait a legszorosabb kötelék fűzi egybe, a művészet nevében. A nemzetközi társaság, mely titkos szavazással döntött új tagok fölvételéről, 1910-ben föloszlatta önmagát.

Nemes eljárások: A festői-grafikai eszközökkel és anyagokkal (pigment, litofesték, ecset, gumihenger stb.) készülő fotográfiai eljárások. Azon alapulnak, hogy a zselatin, enyv, keményítő vagy gumiarábikum, ha előtte bikromáttal bekenik, a fény érte helyeken megcserződik, oldhatatlanná és víztaszítóvá válik. A festékkel elkevert bikromátos zselatin vagy gumiarábikum, ha fény érte, a mosás után is a papíron marad, míg a fény nem érte részek kimosódnak: ezen az elven alapul a karbon- és pigment eljárás, a guminyomat stb. Ha pedig nincs a zselatinban stb. festék, akkor a leexponált papírt megnedvesítik, majd ecsettel vagy hengerrel litofestéket visznek föl rá: a festék a megcserződött helyeken megtapad, míg a fény nem érte, vízfelszívó helyek lelökik az olajos festéket, mert a víz és az olaj taszítja egymást: ez az olaj- és brómolaj nyomat, a gelabrome, a fotólitográfia és a hasonló eljárások alapja.

Perspektíva(latin: perspicere: tisztán látni, átlátni): Háromdimenziós tárgy ábrázolásának módszere sík felületen, a térábrázolás tudománya. A perspektíva ókori görög és római változata a lineáris, vagy ortogonális perspektíva volt, ahol az enyészvonalak egy függőleges mentén, több enyészpontban találkoznak. A centrális (lineáris) perspektíva a XV. század eleji Firenzében alakult ki, megalkotója Brunelleschi volt. A barokk, illúzionisztikus perspektívát Andrea Pozzo fejlesztette ki.

Piktorializmus: Festői (vagy festészetutánzó) fotográfia, az első fotóművészeti stílusirányzat; fénykorát az 1890 körüli kezdeteitől 1910-ig élte. Képviselői festményekre és grafikákra emlékeztető fotókat hoztak létre oly módon, hogy a kommersz fotográfia készen kapható eszközei helyett visszanyúltak a fotográfia kézműves korszakába, s kidolgozták az ú.n. nemes eljárásokat. A piktorializmus esztétikája a naturalizmus, a szimbolizmus, az impresszionizmus és a plein-air, továbbá a szecesszióelemeinek sajátos elegye volt. A piktorializmus szépelgő esztétikáját és magasztos elveit azonban esztétikai értelemben a modernista képzőművészeti irányzatok, morális értelemben az első világháború kezdte ki, s így a progresszív fotográfiában hamarosan új fotóművészeti irányzatok és stílusok váltották föl: Amerikában a tiszta fotográfia, Európában pedig a személyes-lírai fotográfia. A stílus azonban tovább élt: részben későpiktorialista alkotók munkáiban, részben pedig „folklorizálódott”, lesüllyedt az amatőr mozgalom dilettantizmusába.

Platinotípia: A vassók (nem pedig az ezüstsók) fényérzékenységén alapuló fényképkészítési eljárások egyike. Képalkotó eleme a platina, ezért az ezüstnél jóval tartósabb, kevésbé oxidálódik. Az árnyalat-visszaadása is gazdagabb, mint az ezüst alapú fotópapíroké. Mivel a platinát lőporgyártáshoz is használják, fotós célra történő használatát az I. világháborúban Európa legtöbb országában betiltották, Amerikában pedig nagyon megdrágították, s ezért eltűnt. Az utóbbi évtizedekben ún. alternatív technikaként a reneszánszát éli.

Plein-air: Francia kifejezés, jelentése a "szabad levegőn". A 19. század első felétől kezdve a helyszínen festett tájképfestészet elnevezése.

Printingszintaxis: Amásolás/nagyítás mondattanaa fotográfiában. A kifejezést – párjával, a kameraszintaxissalegyütt – William Crawford vezette be a The Keepers of Lightcímű könyvében (1979). A printingszintaxis a nagyítás vagy másolás során használt fotópapír (vagy más hordozóra fölvitt fényérzékeny réteg) kémiai és fizikai tulajdonságaiban rejlő lehetőségek, illetve korlátok összessége. Ugyanarról a negatívról számos fényképváltozat készíthető, melyek különböznek egymástól színük, tónusaik, felületük, egyszóval érzéki-esztétikai kinézetük alapján. Egyes fekete-fehér fotópapírok „hideg” (kékesfekete), mások „meleg” (barnásfekete) árnyalatúak, s ezeket ún. színező kémiai eljárásokkal módosítani is lehet. Vannak továbbá fényes, félmatt vagy matt felületű fotópapírok, illetve különleges (vagy ma már annak számító) fényképkészítési eljárások is.

Szecesszió: Szó szerint kivonulást jelent. Ezt az elnevezést 1900 körül több művészeti csoportosulás is felvette. Ezek közül az 1897-ben Bécsben alakult Sezession-csoport (Joseph Maria Olbricht, Josef Hoffmann, Gustav Klimt) nevéből ered Közép-Kelet Európában az összefoglaló elnevezése annak az 1900 körüli stílusnak, amely a század második felében meginduló iparművészeti mozgalom és a japán művészet hatására egy stilizáló, dekoratív, a vonalra és síkszerűségre építő formavilágot alakított ki. A szecessziós stílus az alkalmazott művészetekben és a képzőművészetekben egyaránt elterjedt volt.