Bútorművészet

Az 1897-ben megalapított bécsi Sezession tagjai számára a japán művészet volt az egyik legfontosabb hivatkozási pont művészeti elveik megfogalmazásakor, 1900-ban egy japán művészeti kiállítást is rendeztek. Josef Hoffmann, építész és tervező, a Sezession tagja, 1903-ban egyik alapítója volt a Wiener Werkstätte elnevezésű tervezőirodának és kézműves műhelynek is, amelynek építészeti-, bútor- és iparművészeti terveire a kortárs angol és skót mellett, a hagyományos japán m űvészet egyszerű, geometrikus formavilága volt nagy hatással. A paravánszerű falak, a sima, sokszor fényes, díszítetlen felületek, a rácsmotívum kedvelése, valamint a négyzet mint alapforma gyakorisága jellemzi a műhely által készített és tervezett tárgyakat. Hoffmann dohányzóasztala egy kocka alakú alsó részből és egy ráhelyezett, kör alakú, önmagában mintás márványlapból áll. A kör és a négyzet geometrikus alapformák, amelyek a japán művészetben a háromszög társaságában a világegyetem szimbólumaiként is feltűnnek. Hoffmann egyszerű és jelentéssel-teli asztala a japán életvitelnek és kultúrának az európai emberek számára példamutató jelentőségéről tanúskodik, amit az 1900-as japán kiállításról írt kritikájában az író Hermann Bahr is megfogalmazott. „Minél inkább nekilát a házi művészet annak, hogy szubjektív legyen, annál inkább elkezdjük lakásainkat sajátunknak érezni.[…] Remélem, hogy a mi egész törekvésünkben a kultúrára […] a japánok példáját egyre nagyobb hatásúvá lehet majd tenni.” (Verborgene Impressionen. Japonismus in Wien 1870-1930. Kat. Österreichisches Museum für angewandte Kunst – Edition Seitenberg, Wien, 1990. 48-49.)

Absztrakció

Hoffmann 1899-ben a bécsi Iparművészeti Főiskola tanára lett, ahol a tanítása szintén „japán módon” zajlott. Eltérően a korábbi gyakorlattól a diákokat arra bíztatta, hogy az előttük lévő tárgyban ne képet, hanem ornamentikát lássanak. „Arra neveli ki őket, hogy a formát önmagában lássák és kombináljanak. A legegyszerűbbel kezdik és az összetett felé haladnak. Olyan feladatokat kapnak, amelyeket csupán egy pár vonallal és ponttal meg lehet oldani, de fokozatosan komplikáltabbak lesznek. Aztán karikák, tárcsák, keretek jönnek, amelyeken kipróbálják az összeállítás varázsát, vagy síkok, amelyeket japán módon egymásra tolnak és a térben ritmikusan elosztanak” - írta egy korabeli újság. (uo. 53.) Ehhez hasonló elvek alapján zajlott az oktatás a 20. században a Bauhausban, amelynek tanárai már nem az ornamentika, hanem a tárgytervezés és az önálló képépítés elemeiként fogták fel a pontot, a vonalat és a síkot, mint ahogy erre az iskola tanárának, Vaszilij Kandinszkijnak A pont és a vonal viszonya a síkhoz (1926) című elméleti írása címében is utal. Az absztrakt művészet egyik forrásaként is nézhetjük tehát Katsushika Hokusai egyik síkmintázatát, amely síkokból, vonalakból és pontszerű alakzatokból áll.