Édouard Manet

Manet az elsők között figyelt fel a kezdetben szűk körben ismertté vált japán fametszetekre, amelyeknek áttételes hatására barátja és kritikusa, Zola már 1867-ben felhívta a figyelmet a művészről írt tanulmányában: "Sokkal érdekesebb volna ezt az egyszerűsített piktúrát a japán fametszetekkel összehasonlítani, amelyek valóban emlékeztetnek rá különös eleganciájukkal és pompás színfoltjaikkal." (Émile Zola válogatott művészeti írásai. Válogatta, szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta Lengyel Géza. A művészettörténet forrásai. Szerk. Vayer Lajos. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1961. 92.) Manet ebben az időben festette meg Zola portréját. A kép jobb felső sarkában kis képösszeállítást helyezett el, amely révén a saját és a barátja számára a hatvanas évek legfontosabb művészeti mintáit és példáit mutatta be. Saját festményének, az 1863-as Olympiának a reprodukciója mögött egy Velázquez festmény után készült metszet részlete látható, ettől balra pedig egy japán metszet, amely egy híres japán birkózót ábrázol. Zola mögött egy természeti motívumokkal díszített paraván részlete látszik. Manet művészetében a japán hatás az egyes japán tárgyak ábrázolásán túl, elsősorban a mindennapi apró jeleneteket közvetlenül és kötetlenül megjelenítő rajzokon és grafikákon érhető tetten.

Székely Bertalan

A gyűjteményekben található eredeti tárgyak, valamint japán fametszetek és fotók alapján a festők megpróbálták a japánok életének egyes aspektusait is bemutatni. Magyarországon Székely Bertalan a Kelet-kutató és utazó Xantus János gyűjteményéből ismerte meg azokat a tárgyakat, amelyek Japán nő című festményén láthatóak. Székely külföldi útjai során, elsősorban Bécsben, rendszeresen látogatta a japán tárgyakat és metszeteket forgalmazó kereskedőket, így megismerkedhetett a toalettjét végző japán nő gyakori ábrázolásával. Ugyanakkor a téma népszerűségét bizonyítja az a hetvenes évekből származó fénykép is, amely Székely művéhez hasonló beállításban és környezetben mutatta be ugyanazt a jelenetet.

Claude Monet

Kimonót, legyezőket, japán berendezési tárgyakat számtalan képen ábrázoltak a század második felében, párhuzamosan azok népszerűségének növekedésével és elterjedésével az európai otthonokban. A japán öltözet a korabeli divatra is hatott, és az élénk színek, valamint a dekoratív mintázat ábrázolásával még az egyébként naturalista képeken is újszerű hatást lehetett elérni. Vagy épp fordítva: a Szalonból többször kizsűrizett impresszionistaMonet első nagy sikert arató műve a feleségét kimonóban ábrázoló portréja volt.

James Abbott McNeill Whistler

A japán divat mind a lakások berendezésében, mind az öltözködésben megnyilvánult, és az első olyan festmények, amelyeket a japán kultúra vagy művészet iránti vonzódás inspirált, jól mutatják ezt. A japán metszetek iránt lelkesedő művészek köréhez tartozó James Abbott McNeill Whistler 1863-ban telepedett át Párizsból Londonba, ahol az 1862-es világkiállításon bemutatott japán tárgyakat az egyik áruház forgalmazta. Ő maga is gyűjtötte ezeket, és az angol esztétikai mozgalom egyik alapítójaként a művészetek dekoratív egységéért szállt síkra, amelynek egyik mintája a középkori mellett a japán művészet volt. A hatvanas években festett "színharmóniái", vagyis téma nélküli, a színek és a formák összjátékára épülő képei közül a Kapric bíborban és aranyban az európai művészeti japonizmus egyik legkorábbi példája. Egy kimonóba öltözött, japán, feltehetőleg Hiroshige-metszeteket nézegető nő és az őt körülvevő japán használati tárgyak, valamint a háttérben egy arany paraván együttese alkotja a " festői szeszélyt ".

Kapcsolódó kép: