Daguerre, Louis-Jacques-Mandé (1787-1851): Francia díszletfestő, színpadi látványtervező, a fotográfia egyik felfedezője. 1822-től Párizsban diorámát, egy „ősmozinak” nevezhető látványosságot működtetett. 1825 táján kezdett el érdeklődni az iránt, hogyan lehetne tartóssá tenni a camera obscura képeit. 1829-ben szerződést kötött Nicéphore Niépce-szel az utóbbi találmányának (héliográfia) közös fejlesztésére, de közben maga is folytatott kísérleteket, melyek csak Niépce 1833-ban bekövetkezett halála után, 1835-ben vezettek eredményre. Találmányát, a dagerrotípiát 1839 januárjában François Dominique Arago, az Akadémia titkára jelentette be, majd júliusban részletesen ismertették. Arago javaslatára a francia kormány évi 4000 frank életjáradékot fizetett Daguerre-nek és Niépce fiának, amiért a találmányt átengedték az államnak, s így azt bárki szabadon használhatta. Daguerre további 2000 frank járadékot kapott a dioráma titkának nyilvánosságra hozataláért.

Delacroix, Eugene (1798-1863): A francia romantikus festészet legjelentősebb képviselője. A klasszicista iskolázottságú Guérin tanítványa volt, de már tanulmányai alatt a szín érdekelte, Rubens és Veronese műveit másolta. A húszas években az angol tájképfestészet, később a keleti színvilág (marokkói és algériai utazás, 1831), majd tudományos publikációk hatására tanulmányozta a színek törvényszerűségeit és felbontását. Műveinek témáját az irodalomból, a történelemből, valamint aktuális társadalmi, politikai eseményekből vette; politikailag elkötelezett, liberális gondolkodású, művelt és a zene iránt is fogékony festő volt. A negyvenes évektől kezdve számos falfestményt készített középületek és templomok számára. 1822-től vezetett naplója saját életére, művészetszemléletére és korára vonatkozó adatokban bővelkedő értékes forrás.

Manet, Édouard (1832-1883): Francia festő. Az ötvenes években Thomas Couture tanítványa volt. A spanyol festészet, elsősorban Velázquez hatására hatvanas években a Párizs külső kerületeiben élő embereket, énekeseket, bohémeket kezdte festeni, amelyek révén Courbet mellett a francia realista iskola másik újító alakjává vált. A Szalon zsűrije több művét is visszautasította, de ugyanakkor a másként gondolkodó festők csoportjának központi alakjává vált. A hetvenes évek legelején a későbbi impresszionista festők hatására a szabadban kezdett dolgozni, képei kivilágosodtak, ám az impresszionisták kiállításain nem vett részt. Fő témája élete végéig a modern város és benne az emberek sajátos életformája volt.

Nadar (Gaspard-Felix Tournachon) (1820–1910): Francia grafikus, karikaturista, színházi kritikus, fotográfus. 1851-ben litográfiai nyomatokon közreadta a Híres kortársak Pantheonjacímű kiadványának első füzetét, de a vállalkozás megbukott. E kudarc hatására kezdett el fényképezni: 1854-ben portréműtermet nyitott, s az akkori legkorszerűbb technikával, kollódiumos nedves eljárással kezdett el dolgozni. Nadar volt az első, aki (léggömbből) légi felvételeket készített (1858), az elsők között használt elektromos fényt a fotózáshoz, amikor az 1860-as évek elején a párizsi kazamatákat fényképezte, s a fiával, a szintén fotós Paul Nadarral együtt ő készítette az első sajtóban megjelent fotóriportot: interjút egy százéves tudóssal (1886). 1861-ben új műtermet nyitott, közel száz alkalmazottal, akik – Nadar köztársasági politikai meggyőződését demonstrálandó – vörös ruhában dolgoztak. Mint ismeretes, 1874-ben itt tartották első kiállításukat az impresszionista festők.

Talbot, William Henry Fox (1800-1877): Brit természetbúvár, botanikus, matematikus, a fotográfia egyik feltalálója. 1832-ben a Királyi Társaság tagjává választották a matematikában elért eredményei miatt. A „fénnyel való rajzolás” ötletével akkor kezdett el foglalkozni, amikor 1833-ban feleségével és annak testvéreivel az itáliai Como tóhoz ment nászútra, és a társaságból egyedül neki nem sikerültek az úti rajzai. Thomas Wedgwood 1802-es eredményei nyomán ezüstklorid érzékenyítésű papírokkal végzett kísérleteket, melyekkel parlamenti képviselői tevékenysége (1833-34) miatt egy időre felhagyott ugyan, de 1835-ben végül sikerült rögzítenie a házuk képét. 1837 végén tudomására jutott Daguerre kísérleteinek a híre; nemzeti büszkeségből és egyéni dicsvágyból fölgyorsította ez irányú munkáját, s így végül francia vetélytársával szinte egy időben jelenthette be a maga találmányát. Miután 1841-ben szabadalmaztatta, a kalotípia vagy talbotípia használata jogdíjhoz volt kötve, s többek között ezért sem terjedt el olyan széles körben, mint a dagerrotípia.