A fotográfia felfedezése

Hivatalosan 1839-et tekintjük a fotográfia felfedezése évének. Korábban is születtek ugyan fotográfiai eszközökkel képek, de ezek vagy nem maradtak fenn, mert még nem tudták rögzíteni, fixálni őket (1802: Thomas Wedgwood, a keramikus Josiah Wedgwood fia), vagy gyakorlati szempontból használhatatlannak bizonyultak (1827: Nicéphore Niepcehéliográfiaeljárása, melynek expozíciós ideje 8 óra volt).

1839. január 7-én jelentették be a francia AkadémiánLouis-Jacques-MandéDaguerre találmányát, a dagerrotípiát, s január 31-én pedig William Henry Fox Talbotprezentálta a londoni Királyi Társaság előtt saját találmányát, a fényszülte rajzot, melynek továbbfejlesztett változatát 1841-ben kalotípia néven szabadalmaztatta. Ma már mindkettőt fotográfiának nevezzük ugyan, mégis jó tudni, hogy két merőben eltérő eljárástípusról van szó.

A dagerrotípiadirekt pozitív ,egyedi kép,míg Talbot találmánya negatív/pozitív, tehát tetszés szerint sokszorosítható eljárás. Ugyanolyan természetű különbség ez, mint ami az egyedi rajz és a sokszorosító grafika között van. A kétféle eljárás tizenöt-húsz évig egymás mellett élt: a dagerrotípiát – főleg portrékészítésre – a hivatásos fotográfusok, míg a papírnegatívot utazók, felfedezők, műkedvelők használták. Végül a dagerrotípia szinte nyomtalanul eltűnt a színről, mert nagyon drága és túlságosan körülményes eljárás volt, s lényegében nem lehetett sokszorosítani. A fotográfiában a sokszorosítható, negatív/pozitív eljárás lett a meghatározó. 1850 és 1890 között az üvegnegatív, ezen belül is a kollódiumos nedves eljárásés az erről készült albuminmásolat szinte egyeduralkodó volt.