A nagyszombati jezsuita templom

A három részre szakadt országban a katolikus reformmozgalommal és restaurációval összefüggő barokk egyházi művészet a királyi Magyarország területén jelentkezett és bontakozott ki először. A 17. században a katolikus hit terjesztésében és elmélyítésében nálunk is a jezsuita rend játszott kiemelkedő szerepet, rendházaiban és iskoláiban a hívek lelki gondozásával és oktatásával, hittérítő körutakkal, lelkigyakorlatokkal sokat tett a katolikus hitélet fölélénkítéséért, a katolikus hívek számának gyarapításáért.

Magyarország legelső barokk építészeti emléke is a jezsuiták számára épült: a rend irányítása alatt működő nagyszombati egyetem templomát Esterházy Miklós nádor építtette 1629-1637 között. Építőmestere Pietro Spazzo volt, egyike azoknak a jól képzett olasz művészeknek, akik a kor szakban nagy számban vándoroltak észak felé, s a német birodalomban, Közép-Európában munkát vállalva jelentősen hozzájárultak a barokk művészet elterjedéséhez. A nagyszombati templom esetében persze az építészeti forma alapvető sajátosságai már adottak voltak, hiszen ha a jezsuiták templomot építettek, majd mindenütt a téralakításnak azt a rendszerét követték, amelynek mintáját rendjük központjának temploma, az Il Gesu nyújtotta. Ugyanakkor mindig nagyon rugalmasan alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, s az Alpoktól északra eső vidékeken építkezve templomaik formáját is többnyire az itteni építészeti szokásokhoz igazították hozzá. A nagyszombati templom közvetlen mintaképe is egy ilyen, a helyi építészeti hagyománnyal összebékített emlék, a bécsi jezsuita templom volt, amelyet néhány évvel korábban II. Ferdinánd császár építtetett. Kissé módosított séma szerint az itáliai példákon megszokott kupola helyett az északi hagyományoknak jobban megfelelő homlokzati toronypár uralja a templom külső tömegét. A templom belső tere széles, dongaboltozatos hajójával és a hozzá kapcsolódó kápolnasorral a római mintára emlékeztet, de a kápolnáinak oltárait nem a hosszfalaknál, hanem a szentély felé eső válaszfalak előtt állították fel, így azok a templomba lépő előtt egyetlen látószögből feltárulkozó, egységes sort alkotnak. Mivel kupolát nem építettek, elhagyták a négyezeti teret is, így a templomban a hajó és a szentély határvonala alig észrevehető, inkább csak az alaprajzon látszik. A tér teljes hosszát átfogó dongaboltozat, a hajó falának ritmikus, árkádíves tagolása, a hajó és a szentély oldalfalainak megszakítás nélkül végigfutó párkánya akadálytalanul feltáruló, egységes tér érzetét keltik: a hajó egyenesen torkollik a szentélybe. Az építészeti tagolás a liturgikus tér gyújtópontjába, a hatalmas képfalként megjelenő, diadalívszerű főoltárra vezeti a tekintetet. A szószék a szentélyhez legközelebb eső hajópillérre került, ami a prédikáló papot a hívek gyülekezőterébe viszi.

Hogy a kéttornyos, kápolnasoros típus mennyire összhangban állt a korszak liturgikus igényeivel, az a népszerűség is mutatja, amelyet a nagyszombati templommal meghonosított forma a magyarországi templomépítészetben közel egy évszázadig élvezett, s nemcsak a jezsuiták, hanem más szerzetesrendek körében is.