Mazo, Juan Bautista Martinez del (1612 k. – 1667): Spanyol festő. Velázquez veje volt, akinek halála után udvari festői tisztségében örökébe lépett.

Miranda, Juan Carreno de (1614-1685): Spanyol festő. Avilésben, asturiai nemesi családban született. 1625-ben Madridba ment tanulni. Korai korszakában elsősorban vallásos képeket festett, majd Velázquez közvetítésével bekerült a királyi udvarba. Freskókat festett az Alcázarban, majd az udvar hivatalos arcképfestője lett. Számos képe örökíti meg II. Károly király udvartartását. A budapesti Szépművészeti Múzeum Szent Jakab legyőzi a mórokat című művét őrzi.

Murillo, Bartolomé Esteban (1618-1682): Spanyol egyházi festő a 17. században. Képeit idealizált, olykor kissé modoros festésmód jellemzi. 1648-ban a ferencrendiek kolostora számára fest tizenegy képet (legismertebbek: Az angyalok konyhája, Páris, Louvre; Szt. Klára halála, Drezda; Alcalai Szt. Diego, Curtis, New-York), melyek még némileg magukon viselik a tanulmányozott mesterek stílusát. Önálló, rendkívül bájos képe a Mária születése (1655, Louvre, Párizs); a leghíresebbek egyike pedig az 1656-ban festett Padovai Szt. Antal látomása a sevillai székesegyház keresztelő kápolnájában, melyben hatásosan egyesítette a földi elemet a földöntúlival, korai példája az Ún. „ködben úszó” stílusnak, melynek forrása a velencei festészetben található. 1660-ban alapították a sevillai akadémiát, melynek ő azonnal elnöke és igazgatója lett. Velazquez és Ribera mellett Murillo a legkiválóbb alakja a 17. századbeli spanyol festészetnek. A 60-as évektől képeit finom festőiség, sajátos báj, kissé érzelgős hangnem jellemzi.

Núnez de Villavicencio, Pedro (1644 k. – 1698): Spanyol festő. Sevillában Murillo barátja és egyik legjelentősebb tanítványa volt. 1660-ban Murillóval együtt alapító tagja a sevillai akadémiának. Hamarosan Itáliába ment, belépett a máltai lovagrendbe. La Valettában megismerte Caravaggio festészetét és hatott rá Maria Preti, a lovagrend hivatalos festője is. 1664-ben visszatért Sevillába, 1673-ban ismét Rómába ment, és többször járt Madridban is. A budapesti Szépművészeti Múzeum A kiborult almáskosár című képe látható.

Ribera, Jusepe de (1588 k. – 1652): Spanyol festő. A 17. század spanyol festészetének egyik legkiválóbb festő egyénisége, aki nagy hatással volt korának festőire, és második hazájában, Nápolyban az ottani festőiskola vezetője lett. (Itt lo Spagnolettónak, „a kis spanyolnak” nevezték.) Játivában született, első mestere Francisco Ribalta volt Valenciában. Előkelő családból származott, apja magas rangú tisztként került Nápolyba, ahová családját is elvitte. Ribera megfordult Parmában, Rómában és Velencében, és különösen Correggio és Tiziano hatott rá. Nápolyban és Rómában Caravaggiót tanulmányozta. 1616-ban Nápolyban feleségül vette Bernardo Azzolino festő lányát, és első megbízásait apósa műhelyében kapta. Hamarosan a spanyol alkirály révén előkelő megrendelőkkel került kapcsolatba, több nápolyi és genovai arisztokrata mellett a toszkán nagyherceg számára is dolgozott, és fontos megbízásokat kapott az egyháztól is. 1626-ban Rómában a Szent Lukács Akadémia tagjává választották és pápai kitüntetésben is részesült. A budapesti Szépművészeti Múzeum 1628-ban festett Szent András vértanúságacímű képét és a feltételesen neki tulajdonított Assisi Szent Ferenc stigmatizációját őrzi.

Velázquez, Diego (1599-1660): Spanyol festő. Régi bevándorolt portugál nemesi családból származott, apja ügyvéd volt Sevillában. Eleinte tudósnak szánták, de már 13 éves korában az idősebb Herrera műhelyébe adták, majd hamarosan Pacheco tanítványa lett. 1618-ban feleségül vette mestere lányát, Juanát. 1622-ben járt először Madridban, és már 1623-ban kinevezték IV. Fülöp udvari festőjévé, és Velázquez élete végéig a király szolgálatában maradt. 1628-ban megismerkedett a madridi udvarba látogató Rubensszel. A király 1629-ben Itáliába küldte, ahol két évet töltött. Javarészt Rómában tartózkodott, de megfordult Velencében is. Több nagy reneszánsz képet lemásolt és az antik szobrok érdekelték, Nápolyban Riberát tanulmányozta. Rómában két tájképet is festett a Villa Mediciparkjáról. 1649-től újabb három évet töltött Itáliában. A király műtárgyak és antik szobrok után készült gipszöntvényeknek vásárlásával bízta meg, és a madridi kastély dekorálására kellett freskófestőket szerződtetnie. Ekkor festette meg Rómában X. Ince pápa arcképét. 37 éves szolgálata alatt a királynak nemcsak udvari festője, hanem palotáinak felügyelője és udvarmestere is volt, 1658-ban a Szent Jakab-rend lovagjává avatta.

Zurbaran, Francisco de (1598-1664): Spanyol festő. A 17. századi sevillai iskola egyik legjelentősebb alakja. IV. Fülöp 1650-ben Madridba hívta és a Buen Retiro palota trónterme számára Herkules 12 munkáját ábrázoló képsorozat festésével bízta meg. Hamarosan udvari festőjévé is kinevezte. Legtöbb munkáját mégis spanyol kolostorok és templomok számára festette. Elsősorban vallásos témákat dolgozott fel, művészete a katolicizmus komor aszkézisét és fanatizmusát is visszatükrözi. Stílusa realisztikus, józan egyszerűségével monumentális hatású. Szent család, Immaculata és Szent Andráscímű képeit a budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi.