A bodegón

A 17. század első évtizedeiben Sevilla, a népes kereskedőváros, Spanyolország egyik legjelentősebb kultúrközpontja is volt, ahol számos nagyhírű festő dolgozott. Velázquez itt kezdte pályafutását Fransisco Pacheco műhelyében, aki középszerű festő, de nagy műveltségű humanista volt, és a festészet mesterségén túl a klasszikus nyelvek és a klasszikus kultúra világába is bevezette növendékét. Velázquez Sevillában ismerkedett meg a bodegón műfajával, azokkal a zsánerképekkel, amelyek konyhai jeleneteket, étkező figurákat ábrázolnak. Korai képein ő is a hétköznapok egyszerű szereplőit, az otthonukban vagy a vendégfogadókban egyszerű vacsorájukat költő parasztokat és kisnemeseket, a piacon, a konyhában mindennapi dolgukat végző szolgálókat jelenítette meg azzal a realista szemlélettel, amely Caravaggio, az észak-itáliai és a flamand zsánerfestők hatására a 17. század eleji sevillai festészetben meglehetősen népszerű volt. A képein ábrázolt jelenetek teljesen közhely szerűek, előadásmódjuk azonban korántsem az. Velázquez az emberi kapcsolatok iránti rendkívüli érzékenységével és azzal a képességével, ahogyan a látott dolgok lényegére tudott koncentrálni, az egyszerű emberek és tárgyak világát is hihetetlen méltósággal tudta megjeleníteni, s művei ugyanakkor a közvetlenség erejével is megérintik a nézőt. A Sevillai vízárus c. képe mintegy összegzője e korszaka festői tudásának, azzal, ahogyan a hétköznapokból választott főszereplőjét leplezetlen valóságában, minden keresettség nélkül is monumentális figurává emeli, és amilyen természetességgel a tárgyakat, a vizeskannán játszó fényt vagy a lecsorgó vízcseppeket festői témává avatja. A képet nem véletlenül választotta ki ő maga, amikor néhány évvel később Madridba vitte, hogy egy udvari pártfogóját művészetével megismertesse.

Bartolomé Estéban Murillo: Menekülés Egyiptomba