Az első neandervölgyiek kb. 125000 évvel ezelőtt jelentek meg Európában. A mai ismereteink szerint a legközelebbi rokonaink, biológiailag nem más, mint a mai ember egyik módosulata. Ugyanolyan a génállománya, mint a mai embernek. Az első lelet 1856-ban került elő a Düsseldorf közeli Neander-völgy egyik barlangjában.

1.Vminek alulról látható képe, ill. ábrázolása.2.Az a helyzet, melybõl vmit alulról nézünk.

A kontraszt és a rögzített nézőpont elve az, amellyel Bernini a Szent Péter- Székesegyház problémáját, a legnagyobb szabású és legnagyobb kihívást jelentő építészeti megbízását sikeresen megoldotta. 1656-ban megbízást kapott arra, hogy a székesegyház homlokzatát szerkezeti változtatások helyett optikai eszközöket alkalmazzon ahhoz, hogy orvosolja az épület külsejének monoton tömbszerűségét. A tervezés során két döntő szempontot kellett figyelembe venni: 1. Húsvét vasárnapján a tömegnek elegendő helye legyen, és mindenhonnan lássa az áldást osztó pápát. 2. Figyelembe kellett venni, hogy a pápa a zarándokoknak a magánlakosztályának ablakából osztja az áldást (a tér északi oldalán álló palotából), ezért az É-Ny-i bejáratot is be kellett kapcsolni a tér építészeti kialakításába.

(görög: „képes beszéd”) elvont fogalmaknak, képzeteknek vizuális jelekkel, általában emberalak attribútumokkal való érzékeltetése. Jelentése kötött, fogalmilag is körülírható.

Andrea del Pozzo (1642-1709): Szt. Ignác megdicsőülése (1691-1694). Rómában van, a San Ignazio jezsuita templom mennyezetfreskója. Az illuzionisztikus freskófestészet 17. sz.-i csúcspontja, melyet a hosszház dongaboltozatára festett. Pozzo olyan építészeti szerkezetet festett, melynek perspektivikus enyészpontja a mennyezet közepén található: ide futnak össze az architektúra függőleges élei. Így egy olyan fiktív, alulnézetből ábrázolt építmény képét alkotta meg, mely szorosan kapcsolódik a valós templomépülethez, annak függőleges folytatását adja, és mintegy átmeneti zónát képez az égi szféra felé, amely e fölött nyílik. Ebben a térben látszanak lebegni a szentek és az angyalok. Pozzo a freskó látszatarchitektúrájának szerkesztését Festői és építészeti perspektíva c. művében foglalta össze.

Épület belsejében megfestett architektúra, a valóságos épületet perspektivikus megoldásokkal, illúzionisztikusan utánozza. Azt az érzetet kelti, mintha a valóságos tér nyitott volna a megfestett építészeti részletekkel tagolt tér felé. A pompei falképfestészet egyik típusának legfontosabb eleme. A 14. századtól (Giotto, Scrovegni kápolna) újra alkalmazzák, a lineáris perspektíva 15. századi elterjedésével lesz kedvelt (Róma, Palazzo Venezia, Róma, Villa Farnesina, Baldassare Perruzzi). A barokk művészetben különösen fontossá válik, a legillúzionisztikusabb, általában boltozatok vagy kupolák díszítésére szolgáló látszatarchitektúrákat Andrea Pozzo festette. (Roma, Sant’Ignazio). A 17. századi holland festészet önálló műfajává válik a templomok vagy más épületek belső terét ábrázoló festmény.

Jezsuita művészet kelléke.Látszatkupola került az óbudai trinitárius templom és a csömöri plébániatemplom mennyezetére. A látszatarchitektúra magyarországi népszerűségéhez Antonio Galli-Bibiena tevékenysége is hozzájárult, aki bolognai eredetű, egész Európában szívesen foglalkoztatott színházi festő családból származott. 1739-ben a nagyszombati székesegyház Mária-kápolnájának finom architektúráját és gazdag freskódekorációját készítette. Ugyanez a hatásos egység uralkodik magyarországi főművében, a pozsonyi trinitárius templom dekorációjában, ahol nemcsak a kupolafreskó festése, hanem az oltárok tervezése is az ő munkája.

A római Sta Maria in Vallicella mennyezetfreskóján található (1665).

Másik nevén doxológia, amelynek hosszabb változata a római katolikus mise „Gloria in Excelsis Deo” („Dicsőség a magasságban Istennek!” ) kezdetű – legtöbbször énekelt – imája, amelyet a köznapi szóhasználatban – első szava után – csaknem mindig Dicsőségnek vagy Glóriának neveznek. Szövege ritmikus próza, amely egyszerre dicsőíti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. A Glória (és a Te Deum) azoknak a zsoltároknak az egyedüli maradványai, amelyeket magánemberek írtak (psalmi idiotici), és nem közvetlenül a Bibliából származnak. Szövegük szépsége a keresztény líra kivirágzását példázza az üldözések időszakában. A Glória az egyik legrégibb keresztény ima. Szövege eredetileg görög nyelvű volt. Egy korábbi változata a 3. századra datálható. Az ortodox egyházban egy hosszabb, 4. századi eredetű változatát éneklik. Először Telesphorus pápa (128–139) rendelte el, hogy legyen része a liturgiának és karácsonykor énekeljék, Symmachus pápa (498–514) már minden vasárnapra kötelezőnek rendelte. Ennek rövidített változata a kis doxológia, amely szintén a szentháromság megdicsőüléséről szól: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.” Latinul: „Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto, sicut erat in principio, et nunc et semper et in saecula saeculorum. Amen.” Ezt a megdicsőülést templomi festményeken is gyakran ábrázolták.