Amit Kína történetéről tudni kell

A kínai civilizáció egyike a legősibbeknek. Története az őskorban kezdődött, a neolit időktől ugyanis folytonos a megtelepedés a Jangce és a Hoangho völgyében. A történeti időkbe a Sang-dinasztia idejében lép (kb. Kr.e. 2. évezred 2. fele), amikor már írásos feljegyzéseink is vannak. A következő évezredben az eleinte erős központi hatalmak egyre gyengültek, és a teljes hatalom megszerzése senkinek sem sikerült. Kína első egyesítése Csin Si-Huang-ti nevéhez fűződik (Kr.e. 221-210), aki létrehozván birodalmát, mintát adott az elkövetkező időszaknak. A konszolidáció és az államberendezkedés évezredes alapjainak lerakása azonban a Han-dinasztiára várt (Kr.e. 206 ? Kr.u. 220). Az Kr.u. 4. században jelent meg Kínában a buddhizmus, megtermékenyítve az amúgy is rendkívül gazdag szellemi áramlatokat, melyek a művészetre is visszahatottak. A Tang-középkor (618-906) újabb fellendülést hozott az országnak, ám nem sokáig élvezhette azt: a 12. századtól több nomád népcsoport is betört a birodalomba, meggyengítve vagy névlegessé téve a főhatalmat. Az utolsó helyi dinasztia, a Ming 1644-ben bukott el a mandzsu Csing-dinasztiával szemben. A 16. századtól egyre gyakrabban látogatták az országot az európai utazók, akik új ismereteket hoztak magukkal, de főleg az itteni vívmányokat terjesztették el hazájukban. A 19. század a kényszerű behódolás időszaka volt: az európaiak modern technikájával szemben Kína tehetetlenül állt. Talán ennél is veszedelmesebbek voltak az új eszmék, melyek belülről bomlasztották fel a hagyományos társadalmat. Ezt megelőzően azonban 1912-ben megszűnt a császárság, ám nem sokkal ezután Kína japán megszállás alá került. A felszabadítást követően egy hosszú polgárháború után került hatalomra a kommunista párt, és ezzel a hagyományos kínai életforma és kultúra sok elemét a megszűnés veszélye fenyegeti.