Rubens pályájának kezdete

Pieter Pauwel Rubens antwerpeni késő manierista, humanista beállítottságú festőknél tanult, 1598-ban mester lett, 1600-ban Itáliába utazott. Egészen 1608-ig ottmaradt, Vincenzo Gonzagamantovai herceg szolgálatába szegődött, de pártfogója megadta neki a szabadságot, hogy a félsziget művészeti központjait fölkeresse. Utazásai sorában hosszabb római tartózkodása volt döntő fontosságú. Rubens itt tanulmányozhatta a görög szobrászatot, a római antikvitást, az itáliai reneszánsz művészetét csakúgy, mint a kortársakét, a korai barokkot.

Miután visszatért Antwerpenbe, az 1609-1620 közötti időszakban több oltárképet festett, mint későbbi pályája során összesen. Nem kevesebb, mint hatvanhárom hatalmas méretű vásznat szállított Antwerpen, Brüsszel, Neuburg és más városok templomaiba. Tridentinus szellemű egyházi megrendelői leggyakrabban Krisztus életének jeleneteit rendelték meg tőle, de gyakori témája volt Mária, különösen mennybevitelének ábrázolása, valamint a szenteket dicsőítő oltárképek. Rubens festészete különösen alkalmasnak bizonyult egyházi témák ábrázolására, hiszen korabeli közönsége tökéletesen megvalósulni látta benne mindazt, amit a katolikus reform egyházi tanítói a templomi művészettel kapcsolatban alapelvként fogalmaztak meg: a közérthetőséget, a világosságot, a szent személyek és események realisztikus és az érzelmeket megmozgató ábrázolását. Rubens festészetében valóban az esemény valószerű és drámai megjelenítése játssza a főszerepet. A képek a főalakjait mindig az előtérben helyezi el, ami a nézőben fokozza a figurák jelenlétének érzését (repoussoir). Realizmusához heroikus felfogás párosul, amelyet az antikvitás ösztönzött. Így eleget téve a legfontosabb elvárásnak, amely szerint mindent olyan pontosan kell bemutatni, ahogyan az valóban megtörtént, figuráit valódi méltósággal és természetfölötti erővel is felruházza.