Van Dyck és Rubens

A pályáján csodagyerekként induló festőnek már tizenhat éves kora körül saját műhelye volt Antwerpenben, és legkorábbi művein is bámulatba ejti a nézőt virtuozitásával, bravúros technikájával, amelyet széles ecsetvonások, laza ecsetkezelés jellemez. Ebben a vonatkozásban sokat köszönhet mestere, Rubens példájának, de még inkább a 16. század nagy velencei festőinek, főleg a kései Tizianónak. 1618-ban van Dyck a festők Szent Lukács-céhének mestere lett, de tevékeny partnere maradt Rubens műhelyének. Együttműködésük gyümölcse a Budapesti Szépművészeti Múzeumban látható Mucius Scaevola Porsenna előtt című képe is, amelynek kompozíciója Rubenstől származik, de a kivitelezés, főként az élénk, meleg színezés van Dyckkezére vall.

A fiatal festő művészetében ebben az időszakban már határozottan megmutatkoznak az önállóság jelei, mind a technikában, mind a témák felfogásában Rubenstől eltérő úton jár: van Dyck a témákat az érzelmek gazdagságával, a szereplők lelki rezdüléseinek érzékeny ábrázolásával bontja ki, a rubensi figurák hősi hevülete és roppant energiája mindinkább visszaszorul műveiben. Van Dyckot az emberi lélek iránti érzékenysége avatta kiemelkedő portréfestővé, és ezzel a képességével tette sokszínűvé és izgalmassá históriaképeit. Nem a teátrális tömegjelenetek, inkább azok a történetek álltak közel hozzá, amelyekben emberi érzések leírására nyílott alkalma. AZsuzsanna és a vének a riadt asszony és a két kéjsóvár vénember rendkívül finoman árnyalt pszichológiai jellemzését mutatja, amelyet a festő az alakok szín- és világításbeli kontrasztjával is kidomborított.