Róma városszerkezete

A pápák a 15. század óta sokat fáradoztak Róma zsúfolt, középkori szerkezetének javításán, de csakV. Sixtus kezdeményezésére született meg az első átfogó városrendezési terv, amely egyben a barokk térszervezés első nagyszabású példája is. A tervet a pápa építésze, Domenico Fontana az eddigi eredményekre támaszkodva, azokat továbbfejlesztve dolgozta ki, úgy, hogy az a város fejlődését évszázadokra meghatározó koncepcióvá növekedett. Az elképzelés lényegét a nagy bazilikákat összekötő sugárutak építése adta, amely liturgikus és városépítészeti szempontokat egyaránt szolgált. Ezekre különösen a szentévek idején Rómába özönlő zarándokok miatt volt szükség, akik ünnepi körmenetekben járták végig a bazilikákat és a kultuszhelyeket. Az 1588-ban keletkezett rajz középpontjában a Santa Maria Maggiore áll, amelyből sugárirányban vezetnek utak a bazilikákhoz. A terv külön utat jelöl a Trajanus-oszlophoz, amelyre újonnan Szent Péter apostol szobrát helyezték. Ahol csak lehetett, Fontana másutt is valamilyen vizuális zárómotívummal jelölte ki a sugárutak célpontját, így a császárkorból fennmaradt egyiptomi obeliszkek közül a San Pietro elé, valamint a Santa Maria Maggiore és a lateráni bazilika mellé állított fel egyet-egyet. A terv a sugárutaknak alárendelt utcák és terek hálózatával kijelöli a várost átszövő főtengelyeket, amelyek kiemelik az egyes épületeket, és ily módon a város képében – a barokkra jellemző módon – a motívumuk hierarchikus rendszerét teremtik meg.