Az Éjjeli őrjárat

Az amszterdami lövészegylet Frans Banning Cocq kapitány és hadnagya, Willem van Ruytenburch vezetésével 1639-ben kezdte építeni új székházát, és ekkor a nagyterem díszítéséhez hét életnagyságú, egész alakos csoportportrét is megrendeltek. A legtöbb – Rembrandt csoportképével együtt – el is készült 1642-re, a nagyterem átadásának időpontjára. 1712-ben azonban a képeket a városházára szállították, és ekkor Rembrandt festményét körbevágták, hogy két ajtó közé beférjen. Az Éjjeli őrjárat címet a 18. század végén kapta, mert a kép addigra olyannyira elsötétedett, hogy a jelenetet éjszakai eseménynek látták. A modern restaurálás alkalmával azonban kiderült, hogy Rembrandt sugárzó napfényben ábrázolta a jelenetet, azt a pillanatot, amikor a kapitány riadóztatja a csapatot. Rembrandt képe drámai erővel érzékelteti a harcra szólítottak izgatott készülődését, és bár a festő csak tizennyolc személy megfestésére kapott megbízást, a képen harmincnégy alak szerepel. Sokan jelképes szereplőket láttak ezekben a mellékfigurákban, és megpróbálkoztak allegorikus jelentésük feltárásával is. Rembrandt növendéke, Samuel van Hoogstraten később úgy nyilatkozott a képről, hogy „némelyek véleménye szerint túlságosan a saját felfogását tükrözi ez a nagy festmény, s végül nem az az igazi csoportkép lett belőle, amit megrendeltek tőle.”

Hogy az újszerű felfogású kép mennyire nyerte el a megrendelők tetszését, nem tudjuk pontosan, de tény, hogy ettől az időtől fogva Rembrandt művészi felfogása és a közönség elvárásai, ízlése közötti szakadék egyre mélyült. A 40-es években kevesebb portrémegbízást kapott, inkább csak barátait és az utcájában lakó zsidókat festette le. A korszak portréi bensőségesebbek a korábbiaknál, a külsőségek helyett egyre nagyobb figyelmet fordított a pszichikai jellemzésre. Hogy a festő számára a csendes magába zárkózás, az elmélyedés évei következtek, ahhoz felesége 1642-ben bekövetkezett halála is hozzájárult.

Rembrandt: Éjjeli őrjárat