Rembrandt bibliai szerepekben

Rembrandt jól ismerte a Bibliát, életművének minden fázisában művészetének egyik legfontosabb témája volt, és számos művében állította önmagát bibliai szereplőként a néző elé. 1636 körül készült festményén feleségével, Saskiával jelenik meg mint a kocsmában dorbézoló tékozló fiú, A kereszt felállításacímű képen pedig az egyik pribék képében látjuk, amint segít felemelni Krisztus keresztjét. Önmagának ez az ironikus színrevitele voltaképpen önvallomásnak tekinthető, hiszen ahogyan a bibliai bűnösökkel azonosítja magát, önnön magát az emberi gyarlóság metaforáiba ágyazza.

Az 1661-ben, ötvenöt évesen festett Önarckép Pál apostolként Rembrandt kési stílusának bámulatos példája. A figura sötétbarna kabátja és fehér turbánja a bibliai időket idézi, de ez a turbán nem azokra a díszes, keleties fejfedőkre hasonlít, amelyek gyakran tűnnek fel Rembrandt bibliai képein, hanem a festőnek azokra a műteremben használt turbánjaira, amelyek több önarcképén is szerepelnek. Pál hagyományos attribútumai is jelen vannak: a könyv, amelyet a kezében tart, és a kard, amelynek a nyele kilátszik köpönyegének redői alól. Rembrandt képe a portré azon válfajának folytatója, amely modelljét történelmi szerepben ábrázolja, és amely a 17. századi holland polgárság körében is népszerű volt. A festő korában azonban a vallásos szerepben megfestett portrék népszerűségük tekintetében már jócskán alulmaradtak a mitológiai és pásztori szereplős portrékkal szemben. Rembrandtot tehát nagyon személyes okok vezették arra, hogy olyan festészeti konvencióhoz forduljon, amely tulajdonképpen már kiment a divatból. A kép valóban egyike legmegindítóbb önábrázolásainak és legőszintébb hitvallásainak. Rembrandt itt egy olyan bibliai személlyel való bensőséges azonosulását mutatja, aki merőben különbözik azoktól bűnösöktől, akiknek a képében korábban mutatkozott. A festő feltárja előttünk azt a szellemi rokonságot, amelyet művészi énje és a filozófus apostol között érzett. Erős fény emeli ki az alak arcát a sötétségből, és a néző figyelmét mindenekelőtt az apostol átható tekintete vonja magára. Fürkésző szemeivel, mélyen barázdált homlokával és kissé lefelé biggyesztett ajkaival a töprengő, kételkedő ember arckifejezését ölti magára.