Építészet

A harmincéves háborút 1648-ban lezáró vesztfáliai béke rögzítette a német birodalomnak a középkor folyamán kialakult széttagoltságát. Az önálló hercegségek, fejedelemségek uralkodói életvitelükben, kormányzási módszereikben a nagy államok abszolutisztikus mintáit követték, és sorra építették a francia vagy itáliai mintákat követő barokk rezidenciákat. A mintaképek megválasztását a legtöbb esetben a német uralkodók politikai és dinasztikus kapcsolatai határozták meg. Az egyik legkorábbi barokk kastély, a bajor választófejedelem hitvesének vidéki rezidenciája, a müncheni Nymphenburg építészei például olasz mesterek, mintái pedig az itáliai villák voltak, majd amikor a 18. század elején az épületet kibővítették, immár francia mintaképek nyomán, Versailles példáját követve fejlesztették hatalmas épületegyüttessé. A szász fejedelemség központjában, Drezdában Erős Ágost időszakában épült ki a Zwinger, egy pavilonokkal és földszintes galériákkal övezett díszudvar, amelyet a városfalnál húzódó védősáv területén alakítottak ki. Építészét, Matthäus Pöppelmannt a fejdelem Bécsbe, Párizsba és Itáliába küldte, hogy tervező munkájához mintaképeket keressen. Az európai építészet legdivatosabb áramlataihoz igazodott Nagy Frigyes porosz király is, amikor Potsdam mellett vidéki rezidenciát építtetett magának. Mielőtt udvari építésze Georg Wenzeslaus von Knobelsdorff kidolgozta a tervet, a király a francia rokokó mulatókastélyok nyomán saját kezűleg készített hozzá vázlatot. Az épületet Sanssouci-nak nevezte el, ami azt jelenti: „gond nélkül”. Célja ugyanis az volt, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben a természet közelében, udvari ceremóniák terhétől mentesen visszavonulhat, fogadhatja kedvelt tudósait és művészeit. Az épület ezért földszintes, a talajhoz simul, homlokzatát hatalmas, a padlóig érő franciaablakok tagolják, és a párosával állított hermapilaszterek szatírok és bacchánsnők képében az öröm, a fesztelen kikapcsolódás világába invitálják a látogatót.

A korszakot a német birodalomban is nagy templom- és kolostorépítkezések jellemzik, és a 18. században a nagyobb megbízások kielégítésében immár jelentős szerepet kapnak olyan kiváló helyi építészek, mint Dominikus Zimmermann és Balthasar Neumann. Zimmermann bajor parasztszülők gyermeke, kötődése szülőföldjének hagyományaihoz nagyszabású rokokó templomaiban is megmarad. Neumann egy kis cseh faluból telepedik át Würzburgba, a hercegérseki központba, ahol előbb hadmérnök, majd az érsek új rezidenciájának tervezésével bízza meg, de templomépítőként is jelentős: Vierzehnheiligen búcsújárótemploma vagy Neresheim kolostortemploma a későbarokk téralakítás fantasztikus példái.

Würzburg, hercegérseki rezidencia; 1720-44.