Diszpozíció:elrendezés, a retorikában és az erre épülő klasszikus festészetelméletben a beszéd illetve kép elemeinek elrendezése.

Heroikus tájkép: a 17. században Annibale Carracci, Domenichino és Poussin által kifejlesztett tájképtípus, amelyre a megnemesített természetábrázolás, szigorú, tiszta, kulisszaszerű elrendezés jellemző. A képek staffázsfigurái a história műfajához hasonlóan emelkedett történetet adnak elő, a festők ennek jellegéhez igazítják a táj atmoszféráját.

Históriafestészet: festészeti műfaj, gyakran csak a latin historia kifejezéssel nevezik meg. Bibliai, mitológiai és történeti témák ábrázolását jelenti, és a reneszánsz korszaktól a legmagasabb rangú műfajnak tekintik.

Ideális tájkép: a 17. században Poussin és főként Claude Lorrain nevéhez köthető tájképtípus. Ebben a műfajban a természeti látvány csupán kiindulópont, a festmény gondosan mérlegelt képi elemeivel és térszerkezetével sokkal inkább egy önálló, festői mikrokozmosz megteremtésére vállalkozik. A tájképfestészet egy fajtája, amely egy elképzelt tájat és benne általában antikizáló épületeket, valamint staffázs alakokat ábrázolt. A tájat a „szép természet” módjára festették meg, vagyis a valós természet egyes kiválasztott, szép részleteiből állították össze.

Invenció:lelemény, találékonyság, a retorikában és az erre épülő klasszikus festészetelméletben a kép témájának és kompozíciójának kitalálása.

Műfaj:művészettörténeti kategória, amely az egyes művészeti ágak (festészet, szobrászat, építészet) felosztására szolgál. A műfaj elsősorban tartalmi osztályozást jelent: a festészetben a história, az arckép, az életkép, a csendélet, a szobrászatban a portré, a síremlék, a kultuszszobor stb. megkülönböztetése jelent ilyesfajta tematikai megkülönböztetést. A műfajt egyébként sokszor technikai (pl. táblakép, freskó, rézmetszet stb.) vagy méretbeli (pl. monumentális szobrászat, kisplasztika stb.) megkülönböztetésekre is használják. A 17. századi festészeti akadémiákon a műfajok szigorú hierarchiáját határozták meg. Legrangosabbnak az embert és az ember cselekedeteit ábrázoló históriafestést tartották, amelybe a történelmi, bibliai és mitológiai jeleneteket ábrázoló művek zöme tartozott, s a portrékat is gyakran öltöztették fel a históriák kellékeivel. A természet képeit „pusztán” lemásoló, utánzó műfajokat, mint a tájképet vagy a csendéletet alacsonyabb rangra értékelték, mégis a 17-18. század folyamán oly nagy népszerűséget élveztek, hogy sok művész számára nyitva állt az út az egy-egy műfajra való specializálódáshoz.

Premier peintre: a király első festőjének titulusa Franciaországban.

Prix de Rome: a francia akadémia római tagozatának ösztöndíja, amelyet pályázaton lehetett elnyerni.