A kép fogadtatása az Akadémián

A képi elbeszélés kérdése, a festmény és az irodalmi szöveg viszonya, a festészetnek a költészettel és a drámával való összehasonlítása állandóan visszatérő téma volt az akadémiai üléseken. Erről esett szó akkor is, amikor Le Brun megtartotta előadását Poussin képéről, a Mannahullásról. A jelenlévők egyike azt kifogásolta, hogy Poussin vétve az ábrázolás igazságának szabálya ellen, nem követte szó szerint a Biblia elbeszélését, ugyanis a képpel ellentétben a manna éjjel hullt a pusztaságra, és a zsidók csak reggel találták meg, szétszórva a mezőn. Előző napon az Úr fürjekkel táplálta őket, így a manna gyűjtésének reggelén már nem lehettek az éhségtől annyira elgyötörtek, aho gyan Poussin a kép előterében ábrázolta őket. A szenvedő alakok jelenléte tehát – különösen az asszonyé, aki kisgyermekét elutasítva inkább erőtlen anyját táplálja a melléből – nem felel meg az eseményeknek. A felszólaló, számon kérve a hely-idő-cselekmény egységének szabályát, voltaképpen a cselekmény epizódokra bontásának kérdését feszegette. Poussin itt a szokásosnál jobban felbontotta a történetet, annak három epizódját is ábrázolta: az előtérben bal oldalt az éhezőket, jobbra magát a mannahullást, hátrébb, a kép közepén Mózes és Áron köré gyűlve a könyörgő és a hálát adó izraelitákat. A vita során Poussininvencióját Le Brun védte meg. Kifejtette, hogy a festő munkája nem azonos a történetíróéval, hiszen a festészet nem képes a cselekményt folyamatosan, az es emények egymásutániságában megjeleníteni. A festő számára egyetlen pillanat áll rendelkezésre ahhoz, hogy megragadja a dolgokat, és néha több epizódot kell felvonultatnia, hogy megértsük az ábrázolt történetet. A különböző állapotok és jelenetek ábrázolása a festő, míg az események időbeli kifejtése és a dialógus a történetíró sajátos eszköze. Arisztotelész nyomán a drámaírás szabályai megengedik a költőnek, hogy több különböző időben történt eseményt egyesítsen egy cselekménnyé, feltéve, hogy azok nem ellentétesek egymással és megtartják a valószerűség szabályát. Poussin, amikor az epizódok kifejtésével élt, ennek szellemében járt el, és így lehetőséget talált arra is, hogy megjelenítse a történetben rejlő fordulatot. A nyomorból a bőségbe, a szenvedésből a boldogságba vezető fordulat ábrázolásával a költőkhöz hasonlóan nemcsak az eseményt, hanem a benne megmutatkozó igazságot is felmutatja.

Nicolas Poussin: Mannahullás