Dekorációs rendszer és bútorművészet
A rokokó enteriőrművészet jellemző példáit nyújtják a századelőn épített párizsi Hotel de Soubise belső terei, amelyeket az 1730-as években Germain Boffrand irányításával alakítottak ki.
A rokokó belső terekben a klasszikus szellemű francia barokk szigorúan architektonikus tagolása meglazul, a pilaszterek, lizénák adta geometrikus faltagolást íves keretelésű nyílások és pannók váltják fel. A sarkok merőleges törése helyett jobban kedvelik a lekerekített átvezetést, és az egyenes párkány helyébe is a pannók, a tükrök és a supraporták hullámzó kerete kerül. A díszítőmotívumok a barokk absztrakt ornamenseivel szemben naturalisztikusabb jellegűek, gyakoriak a rózsacsokrok, a füzérek és a kagylók.
A termekben elhelyezett képek szerepe is inkább a díszítés: a komoly tartalmú, grandiózus históriafestmények és freskók helyett kisebb méretű kabinetképek és szupraporták jelennek meg könnyedebb, élvezetesebb témákkal, táj- és zsánerjelenetekkel, mitológiai aktokkal és szerelmespárokkal. Így Boffrand ovális szalonját is Charles-Joseph Natoire mitológiai pannósorozata díszíti, amelynek Psyche történetén keresztül a szerelem a fő témája.
Az ilyenformán meghittebbé és kényelmesebbé formált enteriőrök annak a bensőségesebb társasági életnek a kereteit teremtette meg, amelynek világába például Jean-François De Troy; Moliere olvasása című képe vezet be minket.
A kényelem és az elegancia szolgálata volt a fő szempont a korszak bútortervezői és kivitelezői számára. A szalonok legfontosabb berendezési tárgyait az ülőbútorok alkották, amelyeknek igen változatos típusai alakultak ki. Az alacsony lábakat hajlított vonalvezetéssel faragták és a támlák alakja is többnyire lekerekített volt: ovális vagy hegedű alakú. A kis asztalok köré csoportosított garnitúrákban többféle ülőbútor is helyet kapott: fotelek, karosszékek, szófák, kanapék, a láb kényelmét szolgáló chaise longue-ok és duchesse-ek, illetve támla és karfa nélküli paphosok. A komód már az előző évszázadban is az egyik legfontosabb bútortípust jelentette, rokokó változatait márvány lappal, ívelt lábakkal, hullámos homlokoldallal és az arról lehajló faragványdísszel, az ún. lambrequin-nel formálták meg. Igen elterjedtek a falhoz rögzített konzolasztalok, amelyek fölé tükröt erősítettek. A kisméretű belső terek számos kisbútor kifejlesztésére ösztönözték a bútorműveseket. Ilyen a chiffoniere, a magas lábon álló fiókos szekrényke, és az encoignure, a térkihasználást megkönnyítő sarokszekrény. A rokokó időszakban a barokk példát követve gyakran helyezték az ágyakat a hálószobák közepére, és többnyire faragott fejrészt és baldachint is kaptak, de a 18. század folyamán elterjedt a („lengyel ágy”) is, amely a falnál álló, hosszabb oldalán és két rövidebb végén is támlát kapott, és amelyet többnyire alkóvba állítottak.
A rokokó bútorok ornamenseinek formakincsét is az enteriőrművészet már ismertetett motívumai jellemzik. Ez a szeszélyes ornamentika nemcsak az élek, a karfák vagy a támlakeretek fafaragványaiban, hanem a felületek ébenfa berakásaiban és a dús fémveretek formáiban is megjelenik.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
